Amennyiben meg kellene keresnem a festészetem eredetét, megjelennek igen korai képzetek, de a kibontás nyomvonal-lehetőségei azonnal kérdésessé vállnak, mivel ködös érzetek, képi élet-fragmentum impressziók,  manipulatív metafizikai deffiniciók, a magyarázat menüi, tehát  érzéki világot maga alá rendelő logocentrikus, egyszóval a nyelvi világ belejátszásai kavarognak elő, és én egy olyan erőtérben találom magamat, ami a festészet gyakorlata, a festészet élményének nyomvonal-kikérdezései nélkül soha elő sem álltak volna.

A kérdés mindig az, mennyire távolra, mennyire mélyre hátrálunk el, hogy az így nyert perspektíva látvány-struktúráját belejátsszuk a felszíni horizontba.

Az egész lehet egy dekonstrukció dekonstrukciója. Már az is metszet a festészet-eredet nyomvonal kutatás kérdéskörében, ha megfelelő pontnál valamerre fordulok és mintát választok.

Olvasom Bödöcs Tibor könyvét, a „Meg se kínáltak” címűt. Egy elvetélt festőművész falusi gyerek kocsmai dumái, aki művész helyett szobafestő lett, de az inspiráció maradt és így a „laza” korrajz dumákon átcsillan a magas kultúra. Karinthy kissé direktebben alkalmazta ezt a mintát, de az ö korában ugyanennyire direkt életszituációk is voltak, építkezéseken dolgozó papok és grófok.

 Azt hiszem, igaza van Heideggernek, a forradalmak értelmetlenek, mivel csupán az alját felcserélik a tetejével, soha senki nincs a helyén, azt viszont már én mondom, igazán abszurd, hogy az individualizációs intézményrendszer szerint meg ez így helyes, méterből marad tíz centi, száz óra elcseszett őrületből néhány óra kikalkulált normalitás.   

 Bödöcs Oszkárja holdudvar Oszkár, nem én vagyok Holdudvar Oszkár.

Tehát Oszkár Bödöcs egyik festményötlete a „kislány láncfűrésszel”. Olvasom az okoson, ami replikált Huawei, és mondom  ismerősömnek, -aki az elmúltban autóvillamossági macher volt, és minden márka alkatrészt javítani tudott ahhoz hasonlóval….

Tehát macher ismerős  beindul.

Mondja, ezt meg kéne festenem. Cím: „Oszkár után szabadon.”

 - Úgy kellene –magyarázza,- hogy egy szép kislány, talán tizenkét év körüli, fodros, habos, masnis ruhába öltözve, fog egy nagy olajtól csöpögő láncfűrészt. Háttérben parasztház, messzebb békés falusi táj.

Ez a könyvbe ágyazott értelmezés lehetne, - gondolom,- de még ott is sok, ez így már személyes integráció… Ez az ő verziója, nem Oszkáré és nem az enyém…