Elkezdtem festeni a "Tini rafting" című képtervemet, és olvasom: Anders Ericson, Robert Pool könyvét a " Csúcs teljesítményt".

Ritkán írok recenziót, és bevallom, volt egy pont, ahol abban sem voltam biztos, hogy okos-telefonról végig szenvedem a kutatás leírását, de aztán a ráismerés ténye, hogy a leírt módszert ismerem, és csak némi átkódolás kell, hogy saját módszertanomra ismerjek, meggyőzött, hogy ez az olvasnivaló egyszerűen pozitív visszacsatolás.

A szerző-páros arra jött rá, hogy a kiemelkedő teljesítményekhez a genetika, az öröklés kevesebbet ad, mint azt korábban hitték.

Én azt gondolom, a gének sokmindent adnak és le is határolnak. Szondi professzor az ősök általi meghatározottságról beszél, és arról is, hogy a belső génsuttogások nincsenek kőbe vésve.

Tegyük fell, valaki hozza a zenei képességet, de mást kezd el preferálni, és inkább üzletember lesz.

Heidegger szerint mindenkinek számos képessége adatott, de csak keveset helyezhetünk előre, ha azokban sikeresek szeretnénk lenni.

Magyarán, ha valaki tehetséges zenész, de csak a jó szintet tartja, amiből éppen megél, középszerű marad. Ahhoz, hogy a középszer komfortzónáját elhagyja valaki, ahhoz erőfeszítéseket kell tenni, új dolgokat kell kipróbálni, tanulni kell. Ezért aztán a tehetség önmagában csak belépő.

Én a poeta doktusz -t tartom figyelemre méltónak.

Az 1990-es évektől gondolják úgy a kutatók, hogy az agy bár gyerekkorban a leg rugalmasabb, de felnőtt korban is formálható, és a tudatos gyakorlás a neki megfelelő agyi zónákban teljesen új idegi pályákat, struktúrákat építenek ki.

Einstein zsenialitása az agyszöveti elrendezéséből kiolvasható.Ma  ilyen kutatásokhoz megvannak a műszerek, így feltérképezték, hogy az eltérő képességek milyen  agyi zónákat alakítanak át, és azok hogyan fejlődnek vissza, a gyakorlás hiányában.

A szerzőket nem a differenciák érdekelték, bár azzal is foglalkoztak, hanem mi az ami a valóban zseniális teljesítményekben azonos. Az első ilyen momentum a célzott gyakorlás.

Bármit is akarunk kifejleszteni, alapvető kérdés, hogy hogyan kerüljük meg a rövidtávú memóriát.

Hosszú számsorokat nem lehet megjegyezni ha valaki nem dolgoz ki rá szisztémát, ami megkerüli a rövidtávú memóriát. A szisztéma kialakulása erőfeszítés és kísérletezés.  Mondjuk úgy, hogy négyes egységekre bontom a sorozatot és azokat egy fán, mint egy fogason elhelyezem.

Azt hiszem, ezen a ponton fel is adtam volna az olvasást, nem vagyok egy matematikus alkat.

Szerencsére nem tettem.

 

"A célzott gyakorlás arról szól, hogy sok-sok apró lépéssel egyre közelebb jutunk a hosszú távú cél eléréséhez. Ha hétvégi golfozók vagyunk, és öt ütéssel szeretnénk csökkenteni a hendikepünket, ez általános célnak megteszi, de nem jól meghatározott, konkrét cél, amit hatékonyan használhatnánk a gyakorláshoz. Bontsuk lépésekre, és készítsünk tervet. Pontosan mit is kell tennünk ahhoz, hogy ötütésnyit lefaragjunk a hendikepünkből?"

 

A kielemzett hibákra koncentrálni kell, a puszta ismétléses gyakorlás semmit nem old meg.

Ez annyit tesz, a festészeti komfortzónából kilépni, csak tudatos -és itt a "tudatos" azért fontos, mert mitikus tagadás alá tartozik, szakmán belül is,- erőfeszítéssel lehet.

Még a kis eredményeknél is fontos, a pozitív visszajelzés. A visszajelzés nem csak kívülről jöhet. Mi magunk is érezzük, hogy szintet ugrottunk. Ez örömet okoz.

És megfordítva. A kudarcoknál vissza kell lépni, oda ahol még működött a dolog, és új szempontot kell keresni. Tilos feladni!!

 

"A tudatos gyakorlással azonban a cél nemcsak a bennünk meglévő potenciál elérése, hanem annak továbbfejlesztése, hogy olyan dolgok váljanak lehetővé, amelyek korábban nem voltak azok. Ehhez fel kell borítanunk a homeosztázist - ki kell lépnünk a komfortzónánkból és alkalmazkodásra kell kényszerítenünk az agyunkat vagy a testünket. Ám ha ezt a lépést megtesszük, a tanulás többé nem csupán valamiféle genetikai rendeltetés beteljesítését szolgálja, hanem a segítségével a kezünkbe vehetjük a sorsunkat, és akaratunknak megfelelően alakíthatjuk a bennünk szunnyadó lehetőségeket.

A következő logikusan adódó kérdés: hogyan boríthatjuk."

Ez eddig az unalmasabb rész volt.  "Mentális reprezentációk" izgalmasabbak. 

 

A "Tini rafting" látványszinten, két (három) fiatal lány vadvízi evezése. A két lány jobbról balra evez, piros evezővel, és piros mellényben. Az egyik valamin meglepődik, a másik maga elé figyel, így nem teremtenek közvetlen kapcsolatot a nézővel. Látszólag egyszerű, azonban látványos képről van szó.

Az alap szürreális kódolásban  fiatal lány nagy lendület és lehetőség.  Vörös szín szenvedély, ami lehet pozitív, de perzselő is.  A víz érzelem, ami itt nem zavaros, de tajtékos.

Elsodor, de sodrásra van ráhatás.

A folyó érzéki, társadalmi kereteket, behatárolt medret jelent. (Álom)

Innen indulunk ki.

A vadvízi evezés veszélyes üzem. Eleve, hogy tinik gyakorolják az már azonnal ellentmondásosnak, talán felelőtlennek is tűnik.

Ezt a tartalmat fel sem ismerem, ha csak  megjelenést látom, ha nem kérdezek a képbe. Persze gyakorlat, hogy saját és mások festményeit elemzem, mindig is munkamódszer volt, a megfejtések szinthez kötöttek, mindig  magánhasználatúak, legfeljebb "kulcsadás" lehetséges. Nincsen egyetlen megközelítés, mindig több  van, ami kirajzolja az erőterét, a kép igazságát. Ez pedig nem definíciók gyűjteménye, metafizikai kinyilatkoztatás.

Ahonnan ez jön, -azt majd látni fogjuk,- maga a "mentális reprezentáció".