2020. 02. 23.
Tánya Vasziljeva
Kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tánya Vasziljeva

 

Tánya Vasziljeva festménye

 

Korábban már tettem említést Tányáról. Ö is a miskolci galéria tagja, nem túl régóta, és remek példa, hogy a hálón is létezik azonnali rokonszenv. Bár még soha nem találkoztunk személyesen, a mostani "farsangi" kiállításra sem tudtam felutazni, de azért a képeimmel jelen voltam.

Az alábbi képelemzést  facebookon írtam Tánya új "tavaszi" festményéhez.

 

"Nekem is tetszik. Tulajdonképpen egy absztrakt kép élményéről még nehezebb beszélni, mint egy konkrét formavilággal, szituáció történettel rendelkező képről. Sokan tagadják is, hogy lehet, művészetfilozófiák beszélnek a nyelv előtti vagy nyelv utáni kategóriákról. És ez igaz is, ha a mai, nyugati kultúrát uraló metafizikai keretek között tesszük, ami mindent redukál, hogy a dolgot eltárgyiasítsa, uralomba vegye. Ezért, a kép komplexitását megtartva, inkább az élményről lehet beszélni, a saját megközelítést felmutatni. Ezért a festészet a valóság feltárásának egyetlen eszköze, és a filozófusok is gyakran ezeken a nyomokon haladnak.... :) Amikor nincsen más, el lehet indulni a szín dinamikán. A foltok nagysága az érzelmi állapot differenciáltságának, a képzet előzetes tudásának kibontása és strukturálása. A kék lilával keveredik és az átlót tekintve jobbra felül lila. Ez azt jelenti, hogy a múlt tudattalan szellemi túlsúlya a közép köznapi síkján körülhatárolt egységekre, dologiságra, létre bomlik, azután tovább emelkedve a jövő jobb oldalán átmegy egy lila, spirituális blokkba, aminek kihegyesedő széle akció, viszont fent és oldalt félkörös benyomódások láthatóak, amely a teljesség kitapintása, vagy a láthatatlan érzékelése. Továbbá a szellemi kék már eredendően hordoz pirosas érzelmeket, szenvedélyt, ami körül a zöld, a természet különböző árnyalatai a hordozók. A természet festészetben mindig egyben belső természet is.... Persze azt is tudom, a tudattalannal festünk, így efféle megvilágítás még a saját képek esetében is utólagos belekérdezés, járulékos és részleges... Hát így elsőre, tőlem ennyi telik...:)"


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés