Rékai Zsolt: A kilépés belépés

Felhívtam Rudolfot a Jókai téri galériában. Rendszeresen csereberéljük a festményeket, és a korona vírus miatti részleges nyitva-tartások miatt, elhoztam az ott felgyűlt festményeimet, viszont vittem kettőt a régiek közül. Láttam tetszik a galériásnak, és ismét felajánlotta a valamikori kiállítás lehetőségét. Örülök neki, még akkor is, ha ezek a rendezvények a magnyitokkal le is csengenek, és utána már csak a napi érdeklődés marad. Viszont a sajtó, a televíziós szereplések azt mutatják, még vagyok, csavar vagyok a nagy kulturális art-gépezetben.

A miskolci galéria más, tagadhatatlan Csilla óriási dinamikával halad előre, és nemsokára megnyitja a budapesti galériáját, ami a körülötte levő tizenkét festőnek is óriási lehetőség. Lehetőség azoknak, -amilyen én is vagyok,- akik még nincsenek jelen az ország kulturális-kereskedelmi szférájának minden szegmensében.

Az egzisztenciális oldallal akármennyire nem szívesen foglalkozik valaki, azt meg nem úszhatja, kivéve ha van mögötte egy gyógyszertár, mint Csontvárynak.

Közben a reggeli képlakkozásokat azzal szakítottam meg, hogy a levelezésemben, megnéztem egy tumblr blogajánlót, de a mai menü valami borzalmas, fájdalmas bejegyzés sorozat volt, olyasmivel, hogy "Legközelebb csak a boncasztalon nyílok meg valakinek".  

Az ilyesmi vonz is, meg taszít is. Ki ne ismerné a démoni-lelki gyötrelmeket, a természet és egy egész világvallás hirdeti a diópolarizáltságot, viszont jobb, ha valaki úgy fuldoklik, úgy kapálózik, hogy közben a napsütötte partra és további létpotenciálokra gondol. 

Persze ez a "jelenlét állapot", örvényben talán én is örvényt festenék...