Valójában a negyedik könyvhöz értünk, és Max Ernst festményét látva, nem annyira a mozgalom alkotásai idéződnek fel, hanem az életrajzi leírások, könyv élmények azokból az időkből, amikor a festészet képzőművészeti oldalával ismerkedtem, és azt hiszem máig, - számomra.- Ernst és Duchamp figurája a legkedvesebb. 

Heidegger lételméleti összefüggése, a jelenléten belüli (dasein) mozgás, amiben a tudatos szabadon kalandozik  jövő és múlt potenciáljai között. Ez a kalandozás - és ez bizonyosan nem csupán saját ráeszmélésem,- a múlt tapasztalatait és a jövőét potenciálokként integrálja. 

Vajon mit írna Márai,- ha élne,- a mostani időszakról?!

 Zsidó-apokaliptika óta, minden korszaknak meg volt a Rómája, megvoltak az arcok és szerepek, amelyek mögött hol itt, hol ott villant fel az "Antikrisztus" vigyora. Ezek a vigyorok azután intézményeket és mítoszokat generáltak.

Mióta tart a korona vírus járvány, nem igen járok művészeti megnyitókra, munkahely és festésen kívül néha egy-egy elkerülhetetlen utazás, családi találkozó... 

Erről meg az jut eszembe, -politológián tanultam, - a középkori városokban a mester-emberek bekalkulálták  saját korai halálukat, és akkor a legügyesebb inas kapta meg a műhelyt, cserébe viszont el kellett tartani, a hagyományozó családját.

 Saját festészetemben a képek digitális jelekkel való bontását Festés 4.0-nak neveztem el, mivel azt halottam, hogy az ipari forradalom negyedik hulláma a robotizáció, a digitalizáció és a virtuális tér kiterjesztése.

Tegnap meg az jött, hogy a történetiségnek e rövid időszaka után életbe lépett az 5.0 szakasz.

Az ipari forradalom ezen fázisára a cirkularítás, az anyagok visszanyerése és újra hasznosítása lesz  jellemző, az erőfeszítés a fenntarthatóságért...

 

Azt lehet mondani, a Dada az első világháborúra adott válasz volt, és a Dadából kinőt szürrealizmus pedig a két volágháború közötti feszültségben, bizonytalanságban alkotott.„André Breton, André Masson és Max Ernst a nyugati fronton szolgáltak, így nem meglepő, hogy ők és más szürrealisták (köztük Salvador Dalí, Joan Miró és Yves Tanguy) különösen megriadtak, mert a a háborús kilátások a fasizmus térnyerésével nőttek. A Wadsworth Atheneumban rendezett 2018-as kiállítás katalógusa azt tárja fel, hogy a szürrealizmus hogyan vált lendületbe ezeknek a fejleményeknek köszönhetően, és hogyan vált ennek eredményeként a képanyaga még borzalmasabbá. „

Salvador Dalí, Joan Miró, Max Ernst és André Masson 1930-as és 1940-es évekbeli szürrealista kulcsművészek, megélték Hitler felemelkedését, és egyre borzalmasabb szépséges műalkotásokat hoztak létre a szörnyek szörnytenyészeteiről.

A háború után a szürrealisták neves képviselői emigráltak tengeren túlra, és valóságos lendületet adtak az amerikai művészeti életnek.