Festés már mindjárt azonnali elágazás, amikor új ismerős megkérdezi, mi s foglalkozásom?! Amikor megmondom, gyakran az következik, nehéz manapság olcsó és jó mestert szerezni, esetleg elvállalnám e a konyha kifestését, vagy  szoba tapétázását?

Nem vállalom! Nem vállalhatom, hiszen ebben a másik, másféle képalkotási tevékenységemben is folyamatosan megkérdőjeleződik, megkérdőjelezem az elégséges hozzáértésemet...

Néha csak egyes elkészült festményeim mások, mint amilyent elgondoltam, de ha hosszabban tekintek vissza, az elmúlt időszakban talán minden ötödik festményben látok előre lépést.

 Ez annyit jelent, hogy újra és újra magasabbra kell tenni a lécet. Művészi képalkotásnál ez a léc dolog némileg képzavar, de további kedvelt képzavarosággal, szeretem a szökkenő képzavaros festményeket!

Képzavarosság maga a fal, ameddig dekonstrukciós ösvények vezetnek, és ahol elkezdődik az ösvény szóródása, ott új kérdések merülnek fel...

Festészetben ha van kegyelem, -és nem maga az önkifejezés az,- a köznapi és mély belső jelentés között megnyíló szűk rés, amin keresztül éppen az önkifejező tud eltűnni, miközben fenntartja, megmarad az önkifejezés szervesnek tűnő mintája.