Tevés-vébésről nincsen mit mondani, illetve írni azért lehet róla, leginkább olyanokról, ami nem tűnik annak. Azért nem tűnik, mert bele lehet feledkezni, és amibe belefeledkeztünk, abba valamennyire be is költöztünk.

A kép amit festek: Analógia. Előbb az épületek tűntek fel, több emeletes robosztus monstrumok, de nem acél üveg, modernista minimalizmus, hanem posztmodern színes ornamentális hajlatok, pont szerű ablakok sorakoznak, csaknem egyedi hatás. Egyedi lett volna, ha nem építettek volna mindjárt kettőt egymás mellé, de nekem egy is elég, több mint elég, festés közben jó sok problémát fog okozni.

Egyszer láttam egy régi filmet, arról szólt, valamikor az amerikai modernitás kezdetén, ami ugye nem a modernitás kezdete, hogy sima szögletes, minimalista épület, pontházat megtervező mérnököt azzal idegesítettek, hogy legalább a bejárathoz kapcsoljanak valami klasszicizáló toldalékot, ami akkoriban úgy tűnik, a haladás visszarántása lett volna. Vagy fél évszázaddal később, már egyedi csodákat terveznek, olyanokat, amelyek inkább a szakmai bravúrnak felelnek meg, nem a funkcionalitásnak.

Esetünkben is van némi paradox vonása, az embertömegeket benyelő komplexumnak, azonban akár laknánk is benne, mert a külszín belső luxust sugall. Nem tudom megmondani, a luxus milyen vállfaja jöhet szóba, mivel az épület hangulatból valami egészen mást bontottam elő.

Az előtérbe egy hölgy áll, biedermeier öltözéket visel. Az épület és a viselet időtőrés, még is van jókora holdudvar. Erre a holdudvarra, analógiára építek.

Amit készülő festményről mondani tudok, az csak részleges, nézőpont szerinti, és bevallom, egyre kisebb késztetésem van, saját képeim értelmezésére. Hogy egyáltalán teszem, az a mentális reprezentáció karbantartása miatt fontos, nekem fontos, Heidegger sokáig a dologba való belekérdezésről beszélt, - daseinanalízis a képbe való belépésről, - ami azután az életmű vége felé elmaradt…

Gyanítom azért maradt el, mivel addigra Heidegger mentális reprezentációja odáig jutott, hogy a puszta élmény annyi differenciát nyújtott, hogy mindegy volt, miféle intelligencia alapján tekint rá… Az már mindjárt látszik, műalkotás miféle kvalitás, mennyi és milyen intenzitást képvisel.

Mivel ez egy napló, természetesen megélem saját vizuális kivetüléseimet, de azt kerülöm, hogy önértékelésem és festmény egy oldalon szerepeljen.