Veszem úgy, megmutatás mögötte a megmutatásnak. Mindig van másik nézet, mindig akképpen, hogy előzőt tekintve részleges, viszont képes kiegészülni…

Emlékszem álltalános iskolában a fizika tanár mennyit drámázott azon, hogy fizikában nincsen fókusz pont, legfeljebb a fotózásban tudja értelmezni. Fizikában önismétlő kifejezés?!

Valahol a kettő között, mégis csak van olyan a napi történések között, hogy rászűkülök valamire, amitől a valami elveszti a perifériáit, egyetlen aspektust mutat, ami elrejtődés, pontosan úgy mint ahogyan a metafizikai lényeg kitakarja a tárgyat…

Vajon a szabadasszociációs esszé, mit mutat meg?!

Arra gondoltam, a megfestésre kerülő képeimnek nem adom meg az értelmezését, mert ugye (?) a festmény az ami.

Mindig is azt gondoltam, egy műalkotáshoz esszé kapcsolása lenne ésszerű, ami magába rejthet kulcsokat, de inkább az élmény-differenciánál marad, mint egy részleges aspektus kibontásánál.

A mostani írás „fókusz pontja” érzéki, de úgy, hogy a szexuális asszociációnak ellenáll. Nem néz rám, hanem múltam destruktív vonatkozásaira. Nem teremt velem kapcsolatot, miközben a részem. Olyan „anima” aki Ízisz látásával bír…

Ez a festmény (?) idegesítő disszonancia! Nem harmonikus, miközben a felszínen annak fogják látni, szépre fogják redukálni…

Pár éve visszfényeket festettem, kirakat tükröződéseket, utca összekeveredett a fogyasztás vágyott tárgyaival…

Azt mondják az Ipari forradalom következő szakasza a „recirkulizáció”, a szükséges és kényszerűújra hasznosítás. Ez a körpálya szellemi téren jelenlévő, posztmodern káprázatokra is gondolhatok, spontán és egyoldalúan kihasznált szimulációkra. A szimulákrumoknak nem a legrosszabbaikba, amelyik elrejti a valóságot, és úgy hat mint a valóság… Káprázat!!

Ez úgy lehetséges, hogy a jelenségben benne van valamilyen elementáris „lebeszélő jelleg.” Nincsen igaz és hamis! A kettő egyenértékű.

A fennen említett kirakatokból visszfény emberek hullottak ki, miután elfogyasztották magát a kirakatot. Tükröződés már nincsen!? Az eltünt a metafizikával…