2022. 09. 10.
Festmény a túlsó partról
1.rész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Festmény a túlsó partról
Pieter Bruegel: Gyermekjátékok

 

Mindig úgy kezdődik, filozófia felér megmentő főbelövéssel. Mert mindig, egyfolytában szembe jön, nincsen kezdet, csak elérünk valahova, ahol késztetést érezni, önkényes határok kijelölésére. Ezek a határok megjelölhetik beletartó ösvényeket, dologi terrénum mibenlétét.

Na, még egyszer!

Úgy kezünk úgy kezdődiket, hogy sem kerek kijelentéseket, abszolút eredeti dolgokat nem tudok festeni, írni sem… Annyi lehetséges, hogy hivatkozva ködöket, köd-gomolyokat hívunk meg, amelyekben mindenféle sziluett alak mozog és próbál testet ölteni.

Ezekben az anyag felé gyötrődő erőterekben lehetséges rálelni, és persze hiányokat kipótolva beletenni valami olyat, ami már lehetséges, tehát része a történetiségnek.

Tandori után: Mi minden van „túlpartos könyvben”?!

Tandorinál ez a túlpart dolog eleve visszautalás, nem egészen tudom mire, talán nem olvastam mindent, és amit nem olvastam azt nyilván nem is eléggé figyelmesen!

Duchamp szerint ez a „valóság-feltárosdi” hiába szorítkozik –igaziból,- két szakmára, mégsem több, mint bármelyik szakma. Úgy festő ö, mint egy asztalos asztalos…

Duchamp és Tandori akármilyen közel álló, túlpartos.

Ami meglepőségében sem meglepő, már életükben ott voltak túlsó parton!



Mostanáig – bár szeretem Bruegel festészetét, elkerülte figyelmemet egy festménye. Működésben a ködgenerátor!!

Ez a „vakfolt dolog” gyakori, még egyetlen festmény esetén is, - beleértve saját munkáimat,- de híres festők életmű sorozataiból szintén kiesnek darabok, talán mivel, – adott időpontban,- nem hordoz egyénileg fontos jelentést.

Bruegel : Gyermekjátékok - festménye olyan, amihez hasonló(?!) kortársaknál is látható, és amit azért vettek meg az egykori elit képviselői, hogy „partikon” azzal szórakozzanak, kitalálják, az elkülönült személyek és csoportok gesztusaikkal, milyen szólásokat, közmondásokat fejeznek ki…

Az már azonnal nyilvánvalónak tűnhetett, itt játékokat lehet beazonosítani, és ettől a lehetőségtől aligha vesztettem el a józan eszemet!!

Ami nem érdekel, az bizonyos értelemben láthatatlan. Van, de nem megjeleníti, hanem elnyeli a köd.

És mégis, Art Magazinos cikk lefordítása nyomán, jobban szemügyre vettem a festményről készült reprodukciókat, és kiderült a”gyerekek” nem csak gyerekek, és bár különböző játékokat játszanak, egybe köti őket izgalmas szín és forma-dinamika, valami mélyebb mintázat. Ez a mintázat annyira intelligens, ráerősített arra, amit azelőtt is tudtam, lehet valóságfeltáró túlsó parton, úgy is korszakokat hidal át.

Nagyon régen láttam televíziós riportot, amit Norman Miller íróval készítettek a tengerparti házában. Az a kijelentése évtizedek multával is izgalmas: Néztem Picaso festményeit, és rájöttem, értem őket. Ez a felismerés különös jelentőséggel bírt….

Arról van szó, sok művészt elfogadunk nagynak, korszakosnak. Azért fogadjuk el, mivel műveikért milliókat perkálnak, és mert galériások, művészettörténészek állítják, írják és gyakorlatban tartják.

Ez az elfogadás néha nem maradéktalan, kulturális beszélgetések során mégis ráhagyó. Áttörés akkor jön, amikor megérünk valamiféle kulcsra, képessé változunk műbe való belépésre, és elkezd mű igazsága felderengeni. Már nem csupán általános értékkel van dolgunk, hanem a részletek is személyesé változnak.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés