Rengeteg tapasztalatom és történetem van art-marketing tekintetében, és mivel a zöme nem pozitív, -bár mindig igyekszem tiszta lappal indítani,- ezért mielőtt értelmeznék Buegel rajzát, más történetét mesélem el.

Festő ismerősöm, -aki személyesen is ismerte Sándorfit,- mesélte: Párizsi galériás egyszer csak közölte: „…akárhonnan nézem, te megmaradtál falusi festőnek.”

(Alárendelés az eltárgyiasítás első lépése.)

Később felhívta telefonon, mivel senki rá nem nézett a festményeire, ezért visszaadja. Szerencsére úgy is utazik Budapestre.

Azután a legutolsó hívás, már a Budapesti pályaudvarról: „Az történt, hogy pont azt a bőröndöt lopták el, amiben a vásznak voltak!”

 

Nézzük meg, mit is látunk Bruegel rajzán….

 

 

A vevő a festő mögött áll. A festőnek is, a vevőnek is csupán egy keze látszik. A festő nem látható kezében a képet tartja, a másikban pedig a munkaeszközét, az ecsetet.

A vevő munkaeszköze a pénz, a pénzes erszényt markolja.

A festőnek azt kell látnia, amit mi is látunk, a mi szemünkkel néz kivülről a viszonylatra, és mi az övével. Ez eddig teljesen egyértelmű.

A vevő hosszú órával mintha egyetlen részletre célozna, de bármit is lát, azt a pápaszemén keresztül, szűrőn, nagyítón keresztül látja.

Öt nem kép igazsága érdekli, hanem  pénzre fordíthatóság, a piaci viszonylat.

 

Választ kaptunk arra, Bruegel kifejezésmódja, látásmódja mitől annyira vonzó a mai napig….