Empedoklész úgy gondolta, a négy őselem egyesülését a „phylia”(szeretet) vezéreli, szétválásukat pedig a „neikos” gyűlölet és viszály.

Thálész az egész világot eleven létezőnek fogja fel, Anaximenész pedig a levegőt a lélekkel azonosítja, amiből ritkulással a tűz, sűrűsödéssel pedig a víz alakul ki.  

Ez az ősi, mágikus világkép tovább élt a középkorban és a mai napig hat. Úgy hat, hogy bár a balagyféltekés racionális, metafizikus gondolkodás babonának bélyegzi, a befelé figyelő festő, -ismerve az álom személyes, világhoz való viszonylatát, cseppet sem tartja ostobaságnak. A szürrealista látásmód „mágikus”, képi és érzelmi, olyan, ami nem redukál hasznos tulajdonságokra, hanem analógiák és szimbólumok alapján fejezi ki a világ összetettségét.

Bruegel ilyen szűrőn keresztül szemléli a világot, magyarázza  saját történetiségét, ami tanulságait tekintve szinte alig tér el a mai létmegélés tapasztalataitól.

Az „elhúzható-falú házzal párhuzamosan a képsík felső keretét egy belső, de nyitott keret előlegezi, a távoli ködbe vesző tornyok, mint az emberi „levegőbe” való törekvésének architektuális kifejeződése. A természetben való lét, a természetes lét (paradicsomi lét) egységtudata társadalmi tudattá, szereptudatokká hasadt, ami többé nem az arisztotelészi logika „lét” kategóriája felé kutat, hanem az álltalános, az absztrakt, az elvonatkoztatott felé. A teljeség többé nem a természet mint isten, hanem a természeten túli, mint Isten.

A még látható játékok utolsója, a tűz-arché, mint a kordában tartott és elszabaduló érzelmek kifejeződése.  Emberek állnak körül egy máglyát, amiből  templomtorony és út függőleges vonalát követő oszlop magasodik ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy boszorkányt égetnek.

A boszorkányság természetvallás, szellemi hatalmuk az őserők feletti uralmuk erejéből fakadt. Voltak vizet, tüzet uraló boszorkányok, és nyilván a legmagasabb rang azé volt, aki minden elemet uralni tudott…

Bruegel idejében a spanyol Alba herceg -Habsburg megbízás alapján,- eretnekek után kutatott Németalföldön.  Eretnekek voltak a „tömegpusztító fegyver”, és így az ártatlan parasztok kivégzése után, óriási sarcot vetettek ki, Németalföld annyi adót volt kénytelen fizetni, mint a birodalom többi tartománya együttvéve…