Azt értettem, hogy a szembe lévő ház belső tereibe azért nem lehet belátni, mert lévén a „tudattalan,” más intelligencia, viszont a felületére vetített szimbólumok, a kereszt alakú ablak áthidalás, illetve az ablakot befoglaló bemélyedés, a téglalap tetején lévő félkörökkel, az emberi lét tökéletlenségét és a lélek tökéletes mivoltát absztrahálja egybe.
Az ablakokon túl, a „szürkületi zónában, alul a kerítés , felül pedig az épülettoldalék geometriai folytatásait látjuk. A tudatosból kifele figyelünk, a tudattalan pedig a tudatost figyeli, mert onnan hullik alá az ami majd az álom nyersanyaga lehet.
Heller Ágnes Álom filozófiájából tudom, a kreatív-én a tudattalanban lakik.
Festő befele figyel és igazabb képet nyer valóságról, mintha a kinti világ logikai játékait követné.
"A művészet azért létezik, mert a valóság sem nem valós, sem nem értelmes."
JG Ballard
A fekete gömb zárt, titokzatos, elnyeli a külső fényt, és látjuk, az emberek néha így viszonyulnak saját tökéletesség képzetükhöz. Mindent begyűjtenek… Ezzel szemben áll az egyetlen piros gömb, ami „tudatos” ház emeletén a papír és gondolati linearitást egyensúlyozza, hiszen a piros introvertált, túl sugároz saját határain.
Az ablak-befoglaló tákolt egész, a földi halandóság horizontálisa, és az égfelé mutató kereszt-szár átellenes kreációja, a kép alsó -balközép hasábja,- aminek tetején sötét kör, a hasáb kiterjedésén mélység nélküli korong.
A sötét korong a zárlat belsejébe szív?!
Nagyon eretnek differencia?!
Meglehet, volt amit már írtam. Abból adódik, hogy körkörösen haladunk, és időnként vissza érkezünk belső útvonalak kereszteződéseihez.
A piros gömb lapos megfelelése, a korongokat hajigáló gyerekek elött van, három fekete és egy piros kiterjedés nélküli absztrakt univerzalítás.
A piros korong azután egy alacsony tégla-lehatárolás megfelelője, aminek ugyan van sekély magassága, de a téglái szétszóródnak.
Egyet láttunk repüléssel kísérletezők aszal-horgonyaként, de a fekvő fahasább alalsó szélén, már a tégla porítást látjuk.
Tökéletlenségből rakott tökéletlen tökéletes, ami nem funkcionális, ezért a kikerülő klauzurák,-amik alkották a teljest,-most üzleti csere-alap?!
A nő elött tányérok, kis lapát, amivel kiméri a teljesség piros, érzelmi szemcséit…