Amennyiben tetoválásról van szó, Derrida jut eszembe.  „ A másik egynyelvűsége” című könyvének lábjegyzetében fejti ki,  vendég- analógia segítségével, mit is jelent a „tetoválás” tágabb szellemi értelemben:

„Éppen amikor újra olvastam a levonatot, egy japán filmet látok a televízióban, amelynek nem tudom a címét, és amely egy tetováló művész történetét meséli el. Fő műve: egy elképesztőtetoválás, amellyel a felesége hátát borítja be, miközben hátulról szeretkezik vele, miután megértette, hogy ez a „ductus” feltétele. Látjuk, amint beledöfi sebző tolla hegyét, miközben felesége, hasonfekve, esdeklő és fájdalmas arckifejezéssel néz vissza rá. Az asszony emiatt az erőszak miatt elhagyja. Ám késöbb elküldi hozzá a tőle fogant fiát, akit a férfi nem ismer fel, hogy megtanítsa a tetoválás mesterségére. Ettől kezdve a művész apa csak úgy tudja egy másik asszony hátán elkészíteni, ha a fiára fekteti, aki szép mint egy isten, akit még mindig nem ismert fel, ám akit a nagy fájdalom minden egyes pillanatában a nevén szólít, szólítása pedig parancs, hogy kárpótlásul részesítse még több örömben a fiatal nőt, a művelet alapját vagy alanyát, a remekmű szenvedő alapozását, passióját. A végkifejlet mondanom sem kell, iszonyú, azonban a nő egyedül, tehát a remekmű, életben marad. És vele az összes ígéret emlékezete is. A remekmű, amelyet hordoz, amelyet nem láthat közvetlenül, tükör nélkül, mégis túléli magát a nőt is, legalább is egy kis idővel. Maradandó, de persze véges ideig.”

Emlékezetes A Holló című film! 

 Filmben van egy rész, -fenti példa fordítottja,-  fiatal nő tetováló szalont üzemeltet.  Hátán angyal szárny – mutatja, hogy  jó oldalon áll, - miközben valamelyik gyilkos rosszfiúra hollót tetovál…

Azt tudtam, hogy  holló  pszichopomposz, aki e világot és a túlsót összeköti,  halottak lelkét kiséri át… 

Tetoválás és holló?!

Gondolom Karel Balcar is látta a filmet….  Mint  festők olyan gyakran, - ha  külső inger belső ingert talál, olyan közel megy, amennyire csak lehet, esetleg nem is tudatosan,- mielőtt megfestené, személyesbe reflektálná.

Ebben az időben politológiát kezdtem tanulni, és belefutottam egy lányba, -aki szinten, talán  Holló-című film ihletése alatt,(?!) angyalszárnyakat tetováltatott a hátára. Olyan pólókat hordott, hogy szárnyak teteje látszott, és ez a kitakartság őrjítően hatott.

Amikor megtudta, hogy festek, megmutatta a rajzait. Csupa csontváz, halálfej, „beinart”-os popszürreál…  Nem tudtam ellenállni, megkérdeztem, nem e állna festményhez modellt?!

-Gondolom számba kellene vennem az ecsetet?!..- mondta (kérdezte) belegondoló íróniával...- Akkor inkább nézzél svéd filmeket….