Amikor rápillantok egy festményre,  kép élménye valóban tartalmaz előzetes tudást. Ez az előzetes tudás az élmény asszociációs láncainak ki nem fejtett viszonylat és hangulat relációja. 

Gyerekkoromban meglátogattuk falun élő rokonainkat, és elmentünk a közeli tóhoz korcsojázni. Emlékszem a tóparti száraz kórókra, a kérges hó ropogására, és a kulccsal rögzithető ősi korcsojára is. 

Ez az emlék akár át is hirearchizálhatja a tekintet középpontját. Ha az asszociáviót hagyom dolgozni, a vadászok csupán irányjelzők, és már is lent vagyok a jégen, azt tanulmányozom ki és mit játszik...

Tulajdonképpen semmit nem fontolok meg, amit leírtam akár át is húzhatom, mert a reakció egyszerüen megtörténik. Ennyi az ismerősség, már megyek is tovább.

Sok ismerősöm, -közöttük festők is,- ennyivel megelégszik. Azt mondják, egy festménynek kémiája van, a megmagyarázás elrontja a kép élményét.

Aki ilyesmit mond, annak vagy nincsen nyelvi készsége, hogy kibontsa amit lát, vagy pedig csupán álltalános, köznapi dolgok ötlenek az eszébe.

-Szép! -mondják ilyenkor. Vagy azt mondják: engem nem fog meg!

Számomra egy festmény,-már ha megfog,-kihívás.

Mi miért van, a mi hol van, hogyan hat, miért van úgy, ahogy van és nem másképpen?!

Miért van, hogy a vendéglő elött ég a tűz, színes, hivogató, a vadászok pedig rá sem hederítenek?!

Miért van, hogy a téli tájban ezt a külsödleges tűzet Bruegel megtükrözi, és a templom mögötti (belső-külső) kéménytűzhöz rohannak az emberek, hogy eloltsák?!

A külső tüzet miért szítják, a belsőt miért oltják?!

Ha azt veszem,  kép jobb oldala élőbb, színesebb, a bal pedig hídegebb, szürkébb. 

A két zónát  fák vállasztják el, amelyek lefele a dombon, követik a házsor vonalát. 

Ezekszerint van a külső világ, amiben köznapi életünket éljük, és ennek a világnak folytatása a belső világ, azon viszonylatok, ahogyan megéljük, értékeljük amit látunk és tapasztalunk.

A vadászokat elhívta Szent Hubertusz! A vadászok már csupán számunkra tünnek külső nyomkövetőnek, valójában befele figyelnek.

Bruegel belső képet festett meg, azt ahogyan a külsőt látja.

Vadászok éppen átlépik a fasort, olyan köztesben haladnak, ahonnan mind a két oldal látszik , egyúgyanazon világ két oldala.