2023. 06. 17.
The shark
A könyvtárban megpillantottam Martos Gábor könyvét: Műkereskedésem -Egy cápa ára cimmel, és nem tudtam ellenállni. Beleolvasás, mintavételezés nélkül elhoztam.
Marketing, műkereskedelem és cápák az én fejemben együtt vannak.
Miért is?!
Nem pontosan azért, ami könyv címadó története. A történet mégis megvilágít valamit, hogy a mű mint dolog, bekerülve az art-marketing vérkeringésbe, hogyan tárgyiasul el, hogyan határozódik meg érték-ár arány, és az ár növekedéséhez festőnek, már semmi köze nincsen. Nincsen köze, ha csak nem remekműveket alkot, ha csak nem emeli magasba, az ismertség robbanása, és a kereslet növekedése mérsékeli a „cápa” effektust.
De nézzük meg, mit mond Martos kutató munkája. Azt mondja, árak kevéssé a galériások kezében van, sokkal inkább az aukciós házakban dől el, mi az a maximum, amit adott pillanatban hajlandó megadni a piac.
Aukciós házakhoz még nem volt szerencsém, de egyszer talán lesz. Addig is nézzük a „cápa” történetet.
1991-ben Damien Hirst néhány ausztrál halásztól megvásárolt egy éppen kifogott tigriscápát 6000 angol fontért.
Az ekkor kezdetét vevő üzletet Charles Saatchi londoni galériás finanszírozta.
Hirst építtetett rozsdamentes acélvázú óriás akváriumot, amit vagy ezer liter öt százalékos formaldehid oldattal töltött fel. A döglött hal érdekes címet kapott: A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában.
Sacchi ( nekem úgy tűnik, nem art-cápa-) 50 000 fontért vásárolja meg a művet. Ha kisemmizné Hirst ötletét az lenne, de annál több esze volt. 2004-ben a „cápa tárolót” eladja egy amerikai műgyűjtőnek, forintra átszámolva 2,2 milliárdért. A tulaj Steven Cohen úgy tűnik jótékonykodásnak vette meg az állatot, mivel ajándékba adta a Nev York-i Metropolitan Museum of Artnak.
Az újraeladásból az amerikai törvények szerint a galériás és a művész is kapott százalékot.
