2023. 07. 27.
Úgy fordul
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Úgy fordul
 
 
Rékai Zsolt: Úgy fordul
 

Nem sok közöm van a budhizmushoz,valamikor évtízedekkel ezelött, a rendszervéltás pillanatában, hirtelen megjelentek a különböző vallási irányztok, és akadt természetgyógyász ismerős, aki eljárt Láma Ole Nydahl előadásaira. 

 

Az akkor még fiatal láma azzal is sikert aratott, hogy az előadásaira nagymotorral érkezett, mondhatni azzal közlekedett a buddhista gyémánt úton.

Láttam róla fényképeket, és mivel akkoriban már szürrealista gyanánt(is) érdekelt az álomélet, a tudattalan kommunikációja, tudtam, nagymotorral közlekedni annyit tesz, mint gyorsan elérni céljainkat.

Az álomszimbólika ismerete úgy is hat, mint az erőfeszítések tapasztalata, ami visszakerül  tudattalanba,  hosszútávú memoriába, és akkor úgy  festünk, mint ahogyan -példának okáért- kocsit vezetünk, miután megtanultuk, már nem is tudjuk mikor mit, de jól csináljuk, akkor lépünk a gázra amikor kell, akkor lépünk a fékre, amikor kell...

Talán ezért is van, hogy amikor meditatíve festek valamit, arra a rövidtávú memória (tudatos)úgy csodálkozik rá, mintha nem is én festettem volna. 

Persze tudom, -nagyon is érzékcslódás,- úgy kell értelmeznem, megvilágítanom és megélnem a művet, mint valakinek, aki külső  szemlélő... 

Nem tudom mi a megvilágosodás, az amikor befejeztem a munkát és az megkezdi önnáló életét, vagy amikor újra megélem és felfogom?!

Mondhatni, saját nagymotoromat körbe rollerezem...

 

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés