Elképesztő, hogy mennyit élünk önmagunkon kívül, vagy belül, ami nem egy dolognak tűnik, mégsem mindig tudom eldönteni, éppen hol tartózkodom(?)!

Amit festek, szürreális és absztrakt képeket, utólag kielégítő módon vissza tudom követni, le tudom fordítani, hogy mi mit jelent az aktuális pillanatban, aktuális tudattartalom mellett.

Amikor belekérdezek, mit miért festettem, arra tudok épp- eszű válaszokat adni, legalább is igyekszem, hogy festményeim összetettségét nyelvi készség fejlesztésével valamennyire követni tudjam.

 Az esszé, -ami kifejthető komplexitás,- felfogható munkamódszernek. Mint munkamódszer közzé (is) tehető magánűgy…

A kifejtés kérdésessége ellenére kisebb orgazmust okoz, amire most bárki azt mondhatná posztorgazmus, posztorgazmus és igaza van.

 Szerettem volna látványban és jelentésben szövevényes festő lenni, ám fiatalon, sokáig  vászon elött belebuktam ebbe a vágyba.

Nem tudom miért nem adtam fel?!

 

Akkori barátnőm mesélte, hogy nagyapja festő akart lenni. Nagy pénzt ruházott állványokba, festékekbe. Hiába volt  drága előkészület, csapnivaló csendéleteket és park- részleteket festett. Annyira vacakokat, hogy azt még önmaga elől sem tagadhatta el. Múlt az idő, és bár a képek valahogyan változtak, de ami azelőtt ordítóan primitív volt, az végül rondán dilettánssá változott…

 Nagyapa egy adott pillanatban, a végső kudarc után gondosan becsomagolta eszközeit és felhordta a padlás eldugott, sötét szegletébe.

Ez a történet sokáig kisértette próbálkozásaimat.

 Arra gondoltam főiskola öt év kísérleti időt nyújt az amúgy válogatott, tehetséges embereknek. Öt év alatt eldől ki képes tovább menni.  Az arány nem valami jó, végül jó, ha tíz százalékból lesz művész…

D. negatív inspiráció volt! Ez a barátom járt főiskolára, ami akkor még  ősrégi épületben, a Boszorkány utcában működött.

 Tehetségesebb gyerekeket a mesterek (tanárok) kiemelték, és kis kerti házakban kaptak műtermeket.  Zöm az aulában gyakorolt, és a nagy térből úgy hoztak létre elkülönített kis tereket, hogy lécekből, ócska ajtókból, kartonokból útvesztőszerű hálózatot építettek. Ennek a szűrreális szeméthalomnak minden szegletében dolgozott valaki.

D.-t nem izgatta  nyilvánosság, közvetlenül a falnál festett egy sajátosan felfogott Csontváry részletet. Máriát festette ahogyan a kútnál áll.

Arra már nem emlékszem jó volt e a festmény, de arra igen, mit mondott D.

-         Csontvárynak ez a víziója megmagyarázhatatlan mélységeket érint meg bennem. A filmben van egy részlet, hogy Csontváry a sötétben, gyertyával áll a vászon elött, és a fénykör ezt a részletet emelte ki. Ezt a jelenetet át akartam élni, és lefizettem az éjjeliőrt, vigyen be múzeumban a képhez.

Gyertyát nem engedett használni, de az őr ellem lámpájával egészen közel mehettem  vászonhoz. Úgy állítottam be a fényszöget, körülbelül ez a részlet különüljön el összes többitől.

Olyan élmény volt, hogy libabőrös lettem, átfutott rajtam a borzongás. Nem csak azt döntöttem el, hogy ezt a részletet újra megfestem, de azt is, egyszer az életben elmegyek Indiába és felkeresem az eredeti helyszint.

-         Hogy micsoda?!- mosolyogtam el magamat, de természetesen nem értette.

-         Most azt gondolod ez csak szöveg! Nem szöveg, hanem művészi életprogram…

Visszafordultam a faltól, és a szemétútvesztőn túl a falon, azon az oldalon, ahol bejöttünk az aulába, megpillantottam egy hatalmas, több méteres freskót.

A freskó szintén szakrális indíttatású. Sivatagi tér, aminek horizontját hegyláncolat zárta le. A sivatagban mellképként ott volt Jézus, amint széttárta a karját. A gesztus és  ábrázolás,  hegyek és az istenember nagyság párhuzamát fejezte ki.

 Ötlet remeknek tűnt, ám mivel túlméretes emberalak nem fért ki, ezért derékba el lett vágva. Túlméret  kifejező volt, de  vágás miatt úgy tűnt, mintha Jézus félig a homokba lenne temetve…. Nem tudtam eldönteni, ez az eltemetettség vajon direkt, és a hegyek sivatagba ágyazottságának túlhajtott párhuzama, vagy csak kompozíciós balfékség?!

 

Mindez némileg megnyugtatott.

Festettem és ha egy részlet jól sikerült annak  örültem. Arra gondoltam, idővel egyre több képelem lesz megfelelő, és egyszer csak beérem saját elvárásaimat.

Indiába nem akartam elmenni!  Nem akartam elmenni és akkor még nem tudtam: nemsokára India jön el hozzám…