Duchamp kedvenc szürrealistáim egyike, ha nem leginkább az egyike.

Talán azért, és sokkal inkább azért, mivel redukált képzete, -ha úgy tetszik metafizikája,- számomra műveiben és létezésében (világmegélés, szemlélet?!) egyöntetűen egységes és történetiségét megelőző, nem úgy mint Dali, aki műveiben valóban „szürrealista  pápa”, ám létében bohóc, álarcot viselő pénzéhes senkiházi, akiről nekem, ebben az összefüggésben a „skrizoid” szó ugrik be.

Dali azért ambivalens mivel  művei és művész léte (egzisztálása) között nincsen egyenes átjárás. Amennyiben le kellene festenem a mintát, valóban lenyűgöző szürrealista vízió elött egy rakás álarcot, színes ruhákat és aranyérméket festenék, olyan kupacot, ami leginkább színészhez illenék, olyan szinészhez, aki elvesztette önmagát a sokféle, ám nem lebecsülhető alakítás közben, vagy elbújt   szerepek mögé,  és akkor csupán  festői életmű érvényes, mivel  festő, -mint nembeli lény,- áthúzta, dekonstruálta önmagát….

Duchamp önmagával egységben megfontolásokra érdemes. Duchamp valami olyasmit tapintott ki, mint Heidegger. Számukra mai eljövendő nem csupán úgy mutatkozott meg, hogy beépülhettek  jövő szövetébe mint fontos rész, kulturális összefüggés, -ami önmagában nem kis dolog,- hanem maguk változtak  jövő szemléleti ikonjaivá.  Heller Ágnes mondta: Heidegger a posztmodern zenitje.

Gondolatmenet visszakeresztező magyarázó ön-eltérülés.

Most jön az, amitől eltérültem, ami olyan mint feketekávéban a koffein, Duchamp azon kijelentése, miszerint a művészi festő szakma misztifikálása felesleges, mivel képeket festeni pontosan olyan szakma, mint asztalt faragni!

 Duchamp mester koanja!

Fellazítás lényege, az  általánosítás nem vezet el  igazsághoz, mert művész alatt rendkívülit, asztalos alatt, pedig köznapian egyszerűt feltételezünk. Duchamp nézőpontja provokatív.   Kijelentésből úgy törli a hierarchizáló álltalánosítás tovább görgést, hogy megtorpanunk.

Mi van?!

Megfelelő helyen megfelelő differencia. Festők között ismerek olyan (rossz értelemben vett) kézművest, akit Altamirából is kitiltottak! Akad olyan is, aki csak azért létesített galériát, hogy önmagát legitimálja, és egzisztenciális, domináns pozícióból nálánál tehetségesekből éljen, azoknak viszont hinti az észt…

Amikor ilyen festővel szemben ott áll egy műbútorasztalos, aki zseniális új ötleteket épít nemesen megmunkált anyagokba, abban a pillanatban, bennem Duchamp kijelentése visszájára fordul…