Emlékszem, egy időben pszichológiai tanulmányokat folytattam, és projektív teszt alapján kiderült, mindenki besorolható valamilyen személyiség kategóriába, van aki epileptoid, van aki paranoid, (stb) de ez még nem a kóros szint Ezek normalitás, funkcionális norma határain belüli mozgó kategóriák.
Lévén Iker, nem lepett meg öntesztelés eredménye. Opponálni szeretek, papírt mindig telerajzolom részletező motívumokkal, gyakori motívum a szem… Nagyon sok művész skrizoid, még erre is emlékszem.
Részben racionalizáció, ám nem véletlen életszemlélet, hogy mindig köztes világokban találom magamat, ami előcsalja bennem „khóra” kifejezés paradox mivoltát. Köztes olyan hely, ami többes nézet erőtere, megtőri tárgyak metafizikai teljeségének, egyértelműségének definícióit.
Amikor nem hermeneutikai befogadással, empátiával közelítek az új dolgokhoz, másik világhoz, akkor kollonializálok, saját elképzeléseimhez kényszerítem másság lakhelyeit, amihez nem skizóidnak, hanem epileptoidnak kell lenni.
A másság tudatos kategóriaival az a gond, amit pszichológus ismerősöm mondott. „Utazol a buszon és akaratlanul is hallasz beszélgetéseket. Puszta hanghordozásból, szöveg elánból tudod, az illető „eset” …
Saját autóbuszos történetem.
Ülök tömegközlekedési eszközben, ami szűk utcákban kanyarog. Bámulok ki az ablakon, miközben mögöttem fiatalok, egy fiú és egy lány beszélget. Pontosabban a fiú mondja a történetet, szünetekben pedig a lány érzelemmel átszőt hangon csodálkozik: -B…meg!...
Ezt ismételgeti, de hanghordozás nem bunkó, nem primitív, hanem inkább szép és intellektuális. Amit mond az peresze naturalisztikus, de ahogyan, az elképesztően érzéki.
Úgy hat, mint egy nem túlzottan burkolt, közvetlen felszólítás…!
Ez a felszólítás nem nekem van címezve, de mivel hat rám, nagyon kíváncsi leszek! Vajon hogyan néz ki ez a mágikus hangú gimnazista, vagy főiskolás?!
Végállomásnál felállok és feléje fordulok. Kissé felém fordul, észleli az érdeklődést…
