Rékai Zsolt: Lány portré

Láttam olyan festményt, hogy erdőn és mezőn, virágok és fák között kizárólag nők ődöngtek. Nem tudok jobb kifejezést, mert tulajdonképpen a céltalan helyváltoztatás mindegyikre jellemző volt, és így a kérdés: ha nem csinálnak semmit, mit is csinálnak?!

Ez a festmény azt fejezte ki, hogy nők kevésbé elvontak, mint a férfiak, jobban hallgatnak ösztöneikre, érzéseikre és így (ugye?!) a természethez közelebb állnak, vagy egyszerűen természetesek, egyek a természettel, természetből valók. Férfiak (festők) számára valami nélkülözhetetlen eredetet, olyan vonatkozásokat testesítenek meg, amelyek alapvetőek.

Azt gondolom, ez az emberi alapvetés, férfiak oldaláról az egyik legfontosabb alapvetés, függetlenül társadalmi egyenetlenségektől, társadalmi és mentális sztereotípiáktól.

Csupán szűkítő példákkal lehet élni festészetben vagy sima meggondolásban, mert mondjuk nem lehet létezni levegő vétel nélkül, ám jelenség csak légszomj esetén tűnik fel.

Emlékszem női-vallási eszményt Péreli Zsuzsa gobleinje jóvoltából gondoltam végig, amin egy kislány (leányanya) babáját magához ölelve menekül a körülötte gonoszul megnyilvánuló öregasszonyok között. 

Ezek az öregasszonyok templomban Máriához imádkoznak -egy szobor elött, -de amikor a valóságban találkoznak vele, legszívesebben megköveznék?!

Hogyan lehet az, kortól és korszaktól függetlenül, hogy egy nő elfelejti élet és anyaság szentségét?!

Himorpha azt követelte, hogy ne fiatal lányokat fessek, hanem érett nőket. Első megközelítésben arra hivatkozott, hogy lányképeket csak akkor vásárolják meg, amikor család valamelyik tagjához, vagy saját gyermekeikhez hasonlónak vélik.

Akadt olyan galéria, ahol nők ábrázolását eleve kizárták. Úgy okoskodott galérista hölgy, hogy a férj pénzén, vagy férj választása alapján vett női portréra a feleség féltékeny lesz, és ez családi feszültségeket szül....

Hogy ki mit fest és kinek mi tetszik az természetesen két különböző dolog. Nagyon nagy hiba, amikor valaki általánosító piaci megfontolásokat közvetít, és rá akar venni, hogy ne saját belső késztetések alapján dolgozzak. 

Fiatal festőként (másik) galériában, úgy vesztem össze valakivel, hogy tanítani akart. Elém hozta az üzlet egyetlen értékelhető festményét, amin megtört, de szép vonásokkal rendelkező, középkorú nő Ady kötetet olvasott.

- Jó kép lenne, el is lehetne adni, - magyarázta, - ha a festő fiatal, és nem idősebb nőt fest.

Mivel asztalon láttam egy divat magazint, rámutattam és azt mondtam:

-Lehet, de akkor Kiskegyedet olvasna, nem pedig Adyt!