Ülök a vászon elött, mert állva már régen nem festek. Az apró részletekhez közel kell hajolni. Tenyérnyi részeken órákat lehet dolgozni, két tornamutatvány egyszerre pedig nem megy.

Az amúgy takarékosan kinyomott festékcsíkocskák maradványaival átlépegetem a „tenyérnyi” határt, így mire megtörténik a továbblépés, már nem nulláról kezdek, folytatáson belül.

 Igy halad ez körbeérésig, és van legalább három ciklus. Az első a „kétségbeejtő bizonytalanság”, aminek hagyományosan  „kaotikus szakasz” megnevezést adom. Ebben a szakaszban csak elnagyolt formák és színek mutatkoznak. Kezdetekben ez volt kezdet és egyben bevégzés is. Örültem, ha legalább egy-két részlet elfogadható lett, és máig sem értem, miért nem adtam fel az egészet?!

Talán mert panellakásban nincsen padlás…!

Akkori barátnőm mesélte, hogy  nagyapja -egy ideig,-szintén festett. Megvet minden kelléket, állványt, vásznakat és festéket. Amikor jött az „érzés” irtózatos hévvel,  óvodás szintű pálcika angyalkákat festett és S-betű formájú hínárokkal tengeri virágokat…

Eltelt fél év és nem történt meg a csoda. Utolsó munka, démonira sikerült istennő.   Összecsomagolta a kellékeket, -mert azért maradt önkritika, - és felvitte a padlásra.

Ennyi volt! -mondta a barátnőm.

Nem volt annyi! Azért nem volt annyi, mert barátnőmet genetika, előbb hozzám, azután görög festőművészhez sodorta. Megtanult portrét rajzolni és szállodák előcsarnokaiban német családokat kezdett rajzolni.  Világjárvány idejéig meg is élt belőle…

Lévén szürrealista, tudom, hogy padlás álomban tudatosságot jelenti. Amikor azt álmodom, hogy padlás tele van fekete szénnel, akkor azt is tudom, hogy tudattalan energiák tudatosultak.

Összefoglalva: festeni annyi, mint feljárkálni a padlásra….