Egy szóval, vagy inkább egy mondattal; nem tudom milyen festőnek lenni.
Azt sem tudom milyen érzés festeni, mert amikor mérhetetlen kíváncsisággal, ön megfigyelni akartam ( introspekció) , ami pszichológiai értelemben azt jelenti: személy a belső gondolatait, vágyait és észleleteit tudatosan közvetíti magának.- akkor nem valami sokra jutottam. Az első percekben még tudtam mit csinálok, dolgozom egy képrészleten, arra koncentrálok, meg arra, hogy koncentrálok.
Ám ez tényleg olyan, mint a meditáció.
A koncentrálás kivon környezetből mint egy mantra. Követem a mantrát, amire rá szűkült tudatom, olyan képzet, mintha belső térben úszkálna egy fénypamacs. Amikor fénypamacsot elengedem, a tudat tágulni kezd, elszabadul… Ez történik festésnél, részletre való koncentrálás valahogyan átfordul rutinba, és átfordulás közben elszabadulok. Mindenféle csapongás jön. Nincsen linearitás, sodródás van, azután ismét a mantra.
Mantra a részlet -ami leköt,- a részletek egymásutánisága….
Ezt álltalános értelemben vissza tudom idézni, de konkrétan nem! Nem, mert első kiterjedésnél, amikor rákoncentrálás megszűnik, vele együtt önmegfigyelés is.
Az egész olyan, -mint a meditációban, - időtlen térben zajlik. Az egész mégsem egészen olyan, mint meditáció, mivel tudatállapot visszaváltása festés esetében, figyelmi képesség fáradása.
Festőléthez, -amiről nem tudom milyen, - gondolom az is hozzá tartozik, hogy amikor témaválasztás zseniális, és munka végig lendületes, akkor van endorfin termelés.
De ez a boldogság dolog is kérdőjeles!
Valaki, aki „festő”, azt nyilatkozta, ha egy-egy részlet jól sikerül, az emberfeletti boldogságot okoz, és szerinte ez az érzés, ami miatt művészek akár éhen is hallnak, koldusként sem adják fel…
Amikor meditálni tanultam, „lebegés” érzéséről azt mondta szidha, hogy az futóknál is jelentkezik, megjelenik rendkívüli teljesítményeknél.
Eszembe jut Mátrix, hogy futóbajnok csúcs-teljesítmény közben ébred fel, és eszembe jut Udvari Boglárka és Sárkány Balázs "Stable Flow" című közös kiállítása Bak Galériában.
