Vannak életkulcsok, kulcs történetek, tudati csomópontok, bizonyos értelemben gyűjtők, amelyek meghatározóak, mintán belüli minták. Olyankor kerülnek elő, amikor valamihez értelmet keresünk, valamihez tervet illesztünk. Nem nevezem személyes bölcsességnek, mert ezt a szót gyakran rossz megközelítésben használjuk, és nem is érzem magamat bölcsnek…

Ilyen tudati gyűjtő Heidegger létfilozófiája, másik megközelítésben sok olyan aspektust kínál, ami ma bizonyosan át meg átszővi a világszemléletemet.

Heidegger a megismerés körkörös mivoltáról beszél, arról, amit kissé személyesebb módon magam is ki szeretnék fejteni.

Arról van szó, hogy a megismerés spirális, önmagát mindig magasabb fokon ismétlő folyamat, nem egészen pontos képi hasonlattal csigalépcső. A "gyűjtők" mindig az adott szögben, fordulópontban jelenhetnek meg.

 Szemléltetésül vegyünk  kölcsönvett példát, -amit ugyan nem  filozófiából szedtem,- és annyira fontossá vált, hogy meg is festettem.  

Festmény címe „Piros cipő” (volt), ami annyira felizgatta Gy. festőművész kollegámat, hogy reflektált. Írt érintőleges facebook bejegyzést. A bejegyzés saját szeretett kék cipőjéről szólt, ami bizony elhasználódott, megkopott és így végül kuka tetején kötött ki. Csak azért kuka tetején, mivel így (talán) egy hajléktalant boldoggá tehet…

Visszakanyrodva, leirom az alapgondolatot.

Arról van szó, hogy évek telhetnek el, és nem látunk piros cipőt. Valójában látunk, de mivel érdektelen, nem illesztjük semmihez, nem kerül tudati középbe, láthatatlan marad.

Az emberi agy így működik! Látom de nem látok…

Egyszer csak fontossá változik "piros cipő". Talún van  barátnőmnek  olyan ruhája, amihez csak ez a színű cipő passzol.

 Ettől a perctől kezdve beindul a sorozat!

 Látom az utcán más lányok lábán, feltűnik kirakatokban és internet hirdetésekben… 

Működni kezd a gyűjtő!!

 Következő körben már nem csak látom, hanem különbségeket is felismerek. Szelektálok, mi jöhet szóba és mi nem…

Ez a „piros cipő” effektus…

 

Hogy egyáltalán felemlegettem, annak az az oka, hogy szürrealista festőként történt valami és egyszer csak absztrakt képeket kezdtem festeni.

Az absztrakt festészet azelött nem érdekelt, így megjelenése újabb forduló festészeten belül a „csigalépcsőn”. 

Amikor Tánya Vasziljeva festőnő elmondta, hogy tájképekkel kezdte, de egy idő után a szabadságot, a „repülés” érzését  absztrakt képek hozták,. Amikor erről beszélt, akkor még nem figyeltem eléggé a szakaszolásra.

Azóta Náray Tamás talán a negyedik, -és eléggé neves művész,- aki elmondta, hogy  figuratív művészet alapozza meg az absztrakt művészetet. 

Absztrakt művekhez elfejlődik valaki és nem belecsöppen…