Modernistic compassion

60cm x 90cm

 

 Mindennek van eredete!?

 Az eredet olyan vonulat, amibe számtalan oldalszál csatlakozik, és akkor mikor kell, kiemelünk aktualizálható szakaszt, kijelölünk kínálkozó kezdőpontot, és rámondjuk az ott az eredet. Rámondjuk, pedig esetleg, más gondolati összefüggés esetén, -másik tudatállapotban, - fel sem emlegetnénk. Másik nézetből azt mondhatnánk, eredet mindig belőlünk fakad.

Amikor éppen, dologhoz indoklási kényszer tapad, az is alapvetően humán vonatkozás.

Konkrétabban! Valahol internetes vizuális áradban elem tűnt egy fejnélküli női üvegtest, amint borzalmas környezeti fényeket tükrözött vissza.

Talán fej hiánya fogott meg és ifjúkori futurisztikus hangulat, ami ma már nem aktuális(?!), és azt hiszem régen is divatból fakadó ízlés-ficam túltolása volt, ami akkor fel sem tűnt.

Az üvegtesthez adtam egy üvegfejet és felfokoztam a borzalmas művi szín-világot,  ami a környezet visszatükröződése.

Valahogy ez az emberen túli női üvegtranszparencia ismerősnek tűnt.

Szögezzük le, amit festek az a tudattalanból fakad, belülről jövő késztetés, képzet differenciálás előbb vizuálisan, azután vizuális útvonalakat bejárva már lehetséges az asszociatív belekérdezés.

Kiderül mit üzen a képi-érzelmi oldal, az üzenet nyelvi lefordítása mire is válasz, - feltéve ha van hozzá nyelvi készségem és  intelligencia hiányomat nem racionalizációval, metafizikai redukciókkal pótolnom ki.

Ahogyan az átlátszó rétegeket  lapos ecsettel felvittem, és a tónusok egyensúlya elviselhetővé változott, megjelent a gondolat. Gondolat, ami ennek a bejegyzésnek „eredete”.

„Neon színek”

A neon színek „nem létező” esztétikája  modernitás történeti időszakába nyúlik vissza, amikor már éltem, amit valamilyen keretként megéltem.

A „modern” szó leszűkített, köznapi értelemben újszerűséget, fejlődést jelent mind a mai napig. Talán csak  szakmabeliek tudják, hogy  modern művészet avítt, mivel évtizedek óta posztmodern korszakban élünk. Olvastam olyat is, hogy „posztmodern utáni” korszakban, ám nem leltem fel nézetrendszert, hogy miről is van szó.

Magyarázat hiányában kénytelen vagyok saját kútfőből meríteni.

Azzal kezdném, hogy  modernitás igénye volt az új kényszeres hajszolása, annak meghaladása, ami folyamatosan klasszicizálódott. Számos művészeti iskola, irányzat volt forgalomban, és mindnek megvolt a maga definitív ideológiája. Azt, hogy baj van, a művészet mutatta fel elsőként, mivel amikor valaki kimerítette az irányzat filozófiáját, annak neki estek a többiek, akik még nem tartottak ott.

A filozófia megértette, hogy többé nincsenek merev filozófiai rendszerek, megszűnt a „nagy narrációk” korszaka, és elkezdtek  „történelem” végéről beszélni. A posztmodern már nem is filozófia, hanem nézetrendszer.  Posztmodern korszakhoz -annak negatív felhangjához,- kapcsolódik egy csomó generált társadalmi káprázat, de ebbe most ne menjünk bele.

Emlékszem korabeli televíziós show töredékre, amiben disztelen, fémesen ezüstszínű ruhákba öltözött táncoslányok, színes neonrudakat forgattak. Az egészben benne volt a technokrata vízió, amelynek bizonyos vonatkozásai lelkesítőek voltak, -és később leginkább ezek tűntek el, ameddig úgy vélem,  művi vonatkozás, már akkor sem tetszett.

A posztmodern csomópont. Mintha múlt és jövő mind az aktuális jelenbe áradna. Rengeteg a modernitás maradványa, és hogy  maradványok között ott van a negatív, technokrata neon szín, azt a Lettországból származó Neon tavasz- című film is igazolja.

Mindezt festés közben meg sem fogalmaztam. Megfogalmazás nélkül is tudtam, hogy  festményem ízlés és időgubanc.  Ezért a címadás iróniája.

Címadás sem zárja ki  teljesen más nézetek lehetőségét.  

Azt tényleg nem tudom, mi van „posztmodern” gyanakvás után….