„Claire Bishop új könyve azt állítja, hogy a technológia megváltoztatta a figyelmet – és megmutatja, hogyan alkalmazkodtak a művészek.” - olvasom az aktuálisan postázott „Art in America” magazinban. Ha a könyv borítója – amit Andrej Vasilenko fényképezett, nem lenne annyira zseniális, mint amilyen, nyilván túllapozok az egészen.
Ez azért fontos momentum, mivel egy díjnyertes előadás fényképeiről van szó, ami a bemutatás pillanatában nem ért el hozzám, pedig a forrás földrajzilag közelebb esett, "nevesebb" is, mint ez a mostani, utólagos alkalom. A fényképezés tárgya, megrendezett tengerparti performansz volt, aminek komponált jelentés-rétegeit első rápillantásból -némi áttétellel, - önmagában sem lenne túlzás „operának” nevezni.
Litván művészek operája egy napernyőkkel, nyaralókkal, kutyákkal és gyerekekkel teli fedett tengerparton. Az előadók dalaikban a klímaváltozásra és a közelgő ökológiai katasztrófákra figyelmeztetnek. Az alkotást a 2019-es Velencei Biennálén Arany Oroszlán díjjal jutalmazták.
Elkezdtem utána kutatni interneten, és kiderült a Bienálé litván pavilonjaiban opera műfaja valóban keveredett az installációval, és az alkotás emberi szorongást és klímaváltozás témáját kutatta.
Claire Bishop könyvének elgondolása, hogy az okos-mobiltelefon amolyan „művészeti protézis.” Ezzel a telefonnal nem csupán le lehet fényképezni műalkotás eredetét,- eredetijét,- hanem utána lehet nyomozni.
Ezen a ponton kezdtem „kapiskálni” ennek a műnek miért pont az adott mű a borítólapja.
Két szál elkezdett egymásba játszani, és a „figyelmem” belement a játékba.
