Heather Nevay festményeivel találkozva az első élményem, -mint bárki más műalkotás élménye,- az volt, hogy tetszik, és ha már tetszik, bele is kérdeztem az élménybe: miért hat ez a kép rám, úgy ahogyan hat?!

Két évtizeddel ezelött, már a szürrealizmus iránt köteleztem el magamat, és tudtam, miként működik az álom-szimbólika.

 Nevay festményei remek módon megközelíthetőek az álomfejtés módszerével, feltéve, ha nem érjük be az elsődleges, még diferenciálatlan, -ám de kibontható,- élménnyel. 

Nálam a megértés soha nem rontotta el a műélvezetet, hiába mondták szakmabeliek is, hogy a művészet vegyi szerkezetű, nem bírja el a szövegelést!

Ez a kijelentés köznapi értelemben igaz! Úgy igaz, hogy a köznapi gondolkodás "metafizikus" módon reduktív, addig egyszerűsít, ameddig egy dolog nem tárgyiasul, az-az nem vonható úralom alá.

Mondok erre egy , talán dedósnak ható példát:  Megkérdezed, mit ábrázol a fenti festmény?! Erre én azt válaszolom, ez a  Nevay kamaszkori szexuális érését, annak megélését teszi festményeinek tárgyává.... Valóban!-mondod erre: Tényleg azt fejezi ki!

Ha pedig megvan a dolog deffiniciós megragadási pontja, akkor az már úralható, a dologból, -esetünkben a képből,- tárgy lett.

Az ilyen világnézeti környezetben csakugyan jobb megállni az alapélménynél. Azt még metafizikára kondicionáltan is érezhetem, hogy itt azért pár mondatos megközelítésnél bonyolultabb dologról lehet szó! Érzem, de sem szemléletem, sem szókincsem nincsen, hogy egy bonyolult álmot, vagy  összetett festményt nyelvileg, elégséges szinten kifejezzek.

Azt mondták a szürrealizmus autómatikusan csúszik a pszichologiába, a pszichologia pedig mocsaras terület. 

Volt aki egyenesen  geometrikus művészet felé orientált volna, mondván az egyenesek és körök világában minden kifejezhető az élek, felületek, arányok és színek nyelvén. Ott a harmónia az harmónia, a matematika pedig kizár minden vitathatóságot....