
Rékai Zsolt: A sejtek emlékezete (70cm x 100cm) Bió-organikus festmény
Arra gondoltam, két részre bontom a most elkészült festményemről való gondolkodást, egy teljesen személyesre és egy elvonatkozatottabb, csaknem tudományos, és bizonyosan nem művészettörténeti elemzésre.
Talán ott kezdeném, hogy amikor a napi teszem-veszem során gondokat oldok meg, dolgokra tekintek, vagy egyszerűen csak szórakozok, azonosulok a tárgyal, a problémával, lételméleti szempontból már mindjárt ott vagyok a dolognál, bele feledkezem, vagy ha nem, hát csinálom mert kell és igyekszem másra gondolni.
Mégis, amikor festek, befele figyelek, ténylegesen megjelenő életkomplexitásokat igyekszek kibontani, és ennek közege a személyes belső terem, amiből kinyúló absztrakció a festmény. Hogy a valakire jellemző belső tér kinek milyen az a mindennapi egzisztenciától, világnézettöl, szükségletektől függ. Az hogy festő vagyok, egy relatív belső teret képez, egy absztrakt képzetet, mégsem merném azt mondani, hogy a gondolati terem festői, művészettörténeti kombinációktól, festékek kémiai összetételétől vagy szinergiáitól meghatározott, még ha ez az absztrakció bizonyos helyzetekben mértékadó is. A jellegzetességek differenciái akkor változnak valósággá, amikor mondjuk megbetegszünk, mert akkor hirtelen a biológiai állapot lesz fontos, kénytelenek vagyunk absztrakciót váltani, ha visszahatást, gyógyulást szeretnénk elérni.
Emlékszem, már nagyon régen is festettem organikus absztrakciókat, és ezeket egy kutató orvos ismerősöm kezdte el gyűjteni, mert azt mondta, a munkájára emlékezteti, és hogy sokan a belső emberi szervekre undorodva tekintenek, azok látványának megjelenése számukra katasztrófákhoz, balesetekhez, extrém bűncselekményekhez, traumatikus műtétekhez kötött, holott a természetes dolgok csodálatos összhangját is meg lehet látni, és az csak megközelítés dolga, hogy mi az esztétikus...
A festményeimen szereplő nők jelentése is sokrétű képzetekből áll össze, egyrészt felveti, ha találkoznék velük az életben, mit váltanának ki, de ez nem kizárólagos, mivel a kívülről való szemlélés részleges, viszont valakit megfesteni, magába rejti a Pygmalion paradoxont, hogy a saját animánkat, belső női vonatkozásainkat fejtjük ki...