2016. 09. 06.
Pigmentáció 2
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

Egyszer régen, évekkel ezelőtt azt mondta; a szövegeim jobbak. Jobbak, mint amiket festek.

Honnan van ez a hasadás?!-kérdezte. 

Most mást nem is hozok elő, nem rángatok elő egyéb dolgokat.

Azóta is ez van. 

Zavaró brutalitással mondja, amit igaznak gondol.  Ez a brutalitás az, ami megóv. Megóvja hitemet.

 Kendőzetlenség elnyom mindent. Még azt is megsemmisiti, amit célba vesz.

Nem vagyok haragtartó. Elfelejtem  kíméletlenséget és ott maradok a hasadással. 

Van akkor egy hasadás, amit be kell foltozni.

Manapság kidolgozatlansággal vádol. Azt mondja, túl sokat festek és nem fejezem be. 

Igaz, néha meglepődik egy-egy ötletemen. Olyankor önfeledten dicsér.  

Elragadtatásának is van hangja. 

Nó-persze azt is tudom, elfoglalt. Ma már nem olvas tőlem semmit.

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés