Miből adódik a gond?  Gond e a gond, vagy "berhelünk" valamit ami nincsen, nem úgy van, valakinek esetleg mégis, de nekünk nem… Választok valamit  saját felhőmből, aminek bizonnyal van köze közmegegyezéses valósághoz, amit mint viszonypontot elfogadunk világnak, így járok el, kétségek között, holott ki is jelenthetnék,  szakszavakkal lehetne élni, hitelesség nyelvezetével, parancsoló tőmondatokkal? 

Igen. Pont helyére időnként kérdőjel kerül.

Amikor megfestek egy képet, az már  második ösztönös választás.

A megtervezés látszólag véletlenszerű, megvan a téma és hozzápróbálok hátteret, -vagy megfordítva,- és akkor lévén szürrealista folyamat, külső árulkodik  belső viszonyokról, amíg a cselekvő elemek is karakterrel rendelkeznek, meg a színek is hangulatot keltenek, de ez, mindez csak végül, utóbb tűnik értelem hordozónak, értelem adónak, amikor valaki kibontja, ha kibontja?

Amikor kiállításon látom, hogy  15 mp szánnak egy képre, és már lépnek is tovább, belátom, hogy számukra, műélvezőknek(?) csak tetszik - nem tetszik élményfelhő az összes differencia.

Azt mondhatom ennyi elég is? Mondhatnám mivel tudom, élmény érzelmi struktúráihoz előzetes-értelem (is)  fűződik Fűződik, már ha valaki belekérdez, abba, hogy mit is lát, felméri mi mivel jelöl ki asszociatív útvonalat, végig gondolja mi minek  analógiája,  bekapcsolja saját kreativitását  rekreációhoz, és akkor hopp, megvan!  Bevillan megvilágosodás,  ha konkrét, mondatokba redukált definíció nem is. A mű azért nyelv előtti, mivel annyi a festmény-réteg, mint a valóság mintázata. Komplexitás, ami nem redukálható, de az igazsága kifejezhető. Műalkotásnak lényege, metafizikai - posztmodern felfogásban  nincsen!

Nincsen!

Nincsen, de persze rá lehet húzni?

Innen van az, hogy minden paradigmát képez.

Már kétszer halottam megnyitón, hogy metafizikai vonatkozásokkal közelítettek dolgokhoz, amelyek nem tárgyak, és így el is tárgyiasították.  Amikor bele kérdeztem, miért, azt válaszolták,  jó-jó, de az amit mondtak, legalább közérthető,  posztmodern elméletek, lételmélet, pszichológia meg mocsárszerű útvesztő…

Hű-ha. Mai informel-érzelem ködöket Bergson időgondolatával összevegyíteni izgalmas, viccnek is felfoghatnám, ha tudom, vagy nem tudom, hogy Bergson kb. Babits kortársa. 

 Heidegger lételmélete élőbb lehetne, az minden, csak nem mocsár. 

Erőfeszítés?