2019. 08. 18.
Egymásba játszó horizontok
Hogyan születik a festmény -Lezárás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egymásba játszó  horizontok

 

 

Kép gondolati bejárása többnyire lezárul egy festmény elkészültével. Elsődlegesen azért teszek valamiféle bejegyzést, -készítek jegyzetet,- hogy  kirajzolódó kép és értelmi horizont alapján tudjak címet adni, ami lehet simán megnevezés, vagy kulcs, belépési pont, de logikus módon képtelenség, hogy cím kimerítse  festmény mibenlétét. 


A "Nem bohóc" mint járulék, egyrészt a "Bohóc" általános fogalmát húzza keresztül. Inspiráció az volt, hogy nem általános jelentés általános képi  struktúráit szeretném kimeríteni. Az elhatározás -kereskedelmi aspektuson belüli,- valamiféle ugrási kísérlet volt. 

Mit vagyok képes kezdeni  köznapi elvárási (képi, fogalmi) rendszerrel, amire Heidegger filozófiai értelemben, "eleve  bukott" jelzőt akasztotta?!

(Sietve hozzáteszem, verseny csak önmagammal lehetséges!)


 Képtapasztalat tervezéstől megfestésig, többszörös érzelmi rétegen mozgott át, ami látványhoz, látáshoz való viszonyaimat  folyamatosan felül írta.


Dolog indult azzal, hogy mit tudok kezdeni az  általános fogalommal, egy amúgy idegesítően univerzáló környezetben. 

 Oppozíció elsőként kihívássá alakult át, de érdekes módon nem megtervezésnél, hanem  tényleges kivitel kezdetén.

Miközben belevesztem  arc részleteinek megfestésébe, rájöttem, a digitális gesztusok törése,  nyom előállítás cseppet sem zavarja a reprezentációt.


Magyarán, másolat indirekt és direkt fragmentáltsága nem zavarta az agyat, hogy  hiányokat kipótolja, és akkor  másodlagos duplikátum tűnt fel, különös mivoltában.

 Sziluett mágiája, hogy teljes lényt képzelünk mögé.

 Fekete háttér eleganciája átsugárzott  arcra, ami  rejtélyesnek, titokzatosnak, kvalitásokat hordozónak tűnt fel.

A látványos és túlhajtott körgallér ekkor megakasztásnak hatott, blokkolásnak ami  "akárkiket"  megállítja, és csak a különöst kereső követőeket engedi tovább.   

Már eleve adott volt  felszín és mély dichotómiája,  a metafizika, az általánost vezérlő ellentétpár.

Igen, de ez vagy ezek az ellentétpárok, már nem  szerep mögé rejtőzött kvalitás, ügyes-nevetséges, okos-nevetséges,  szerepben eltűnő én, hanem az én, amely  szereppel, látszattal szűri  határátlépést önmaga irányában.

 Szolgaságot szellemi elitizmus látszott felváltani, és mivel  festés elegendő endorfint termelt, pillanatra meg is rekedtem lehatárolódásban. ( Nárcisztikus kötődés)

Itt történt a cím adás. 

 Cím jelentétessége (is) módosult később, de  szóösszetétel még  helytáll...

 

Amikor kép elkészült, lefényképeztem.  Fénykép lekicsinyít, és mint  duplikátum duplikátuma, távolságot (is) teremt. A fénykép olyasmit is mutat, ami addig vakfolt volt.

 Arc immár elkezdett változni, asszociált  régi ismerősömre, így  nyom reprezentációja aktívabban mutatott túl jelenlevőség-különösség kiemeltségén. A karakter  elég színt hordozott, hogy  ne legyen szakadékszerű  törés, lény és szerep között.

Képről érzelmileg leválás, eltávolodás periódusa, mint utolsó de nem lezáró horizont.

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés