2019. 08. 20.
Színtér aréna 1
A tervezet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Színtér aréna 1

 

Plaza de Toros de Pamplona - Bikaviadal-aréna a navarrai Pamplonában .


Az ötlet és terv négy hónappal ezelőtti. 
A festmény terve klón, öszvér vagy nevezzük bárminek az egybedolgozást, ami egy szerintem kiterjedtebb jelenrésességhez vezetett. Maga az alapötlet Spanyol bikaviadal aréna fotójából indult ki. Azt kérdeztem magamtól, mivel tudnám mozgásba hozni a belső akciótért?!

Mit fejez ki egy univerzalitás-idomon belüli küzdelem és halál-eseménysor?
De az is lehet, egyszerűen csak arra gondoltam, a vörösgyűrűn belüli térbe lehetne valamit tenni, valami szokatlant és már az első asszociációk között, (vagy legelsőre) ott volt a Colosseum romos legalja.

 

 Festőnő ismerősöm, Mátis Rita nemréhen járt a Colosseumban. Engem ebből az antik romból az alsó, láthatóvá vált funkció-tér érdekel, ami az emberi tudattalanra analóg, és csak azért nem mögöttes, mert az ókori színtér beomlott. Látszik, hogy a kiszolgáló folyosók falai restaurálás alatt állnak. A festményhez az eredeti falromokat szeretném felhasználni.
A gyűrű hátsó részén egy kevés, megmaradt az eredeti színtérből, vagy inkább, utólag hozzá építették. Az a hatodrész is érdekelt.
És végül a terv. ( digitális vázlat.)

 

 


Kép alapvetően nem az esztétikai réteg túlhajtása. Talán ezért soroltam hátra megfestésben, de szerintem fontos létrehozás, saját megfontolás alapján. Vagy is az lesz, ha nem bukok bele a részletekbe... :)
Középen lévő arc Flóra, a növények istennője. Növények az álomszimbolikában (szűrreál-szimbolika) érzelmeket jelentenek...

De mit jelent az aréna?! Ez lenne belépő a képbe?! :)

Face reakció

K. Hantos: Nekem az erotika jutott az eszembe!!!????

Válasz

11 perce

Zsolt Rékai: Itt arról van szó, hogy valaha az őskorban menekültünk a kardfogú tigris elől. Jött az adrenalin, a kanon-effekt és letéptük a szörny fejét. Később a civilizációba már nem igen voltak ilyen helyzetek, de az arénákban más kárára lehetett tombolni, fogadásokat kötni. Bennünk maradt az ősi igény az adrenalinra. Ez a magyarázat, hogy viszolygást és kéjt érzünk amikor az oroszlán letépi a keresztény nő ruháját, vagy leég róla a kereszten, máglyán stb... Sok változat van. Ma horror vagy kulturáltabbaknak a sport, pl a Forma 1- ahol hátha kiszáll valaki, de az emberen túli sebesség is mámor.... Lényeg az eredeti, originális érzés. Ebben az általam tervezett, de mégis valós térben az jelenik meg, lebeg a központban, amit inkarnálsz...

És valóban ennek az egésznek van valami vadul erotikus jellege..

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés