Rékai Zsolt: Színtér aréna (80cm x 60 cm)

Ebben a festészeti, vizuális felvetésben konkrét helyként, nem egyszerűen a hogyan és hol-lét problémájára kérdez  kép, hanem számomra metafizikai ellentétpárokat is megjelenít.

Felvetődik, lét-esítménynek van e valódi lényege, és az, -ahogyan a metafizikai fogalmiságnál,- vajon a létesítmény közepe?!

 Középpont a funkcionalitást biztosító folyosó-romok labirintusa, -ami most látható, akár egy architekturális-agyvelő, -vagy pedig az ami egykor, vagy most, felette, a színtéren jelenik, jelent meg?

Amennyiben  tényleges jelenlétet ide, aréna vörös gyűrűjébe helyezem, lelátók nyújtotta őrjöngés, siker vagy lefelé fordított hüvelykujjak lesz a vonatkozó meghatározás, azonban ha kiállok a lelátók kockázatmentességébe, a belépő árába belefért  ős-igényű   adrenalin löket.

Erről az egész képi bejárásról egy következő, még elvontabb, nyakatekertebb kép jut eszembe.

Tételezzük, középpontban van egy mechanikus bicikliváz, aminek pedál és láncáttételének mozgásba hozása az érzékelési perifériákon (átláthatósági gömb) ellentétes síkok sebes elmozdulását hozza létre.

Attól függően, hogy ki mozdít, -isten-császár, valamelyik szentély főpapja, játékmester, szenátor, vagy gladiátor, sikoltozó kivégzett,- más és más érzelmi színezetű horizontok képződnek, és ezek a horizontok eltérő erőtereket generálnak, más asszociatív képzeteket vetítenek, meghatározva a színtér és lelátók viszonyrendszereit. 

" A kritika nem annak a ténynek szól, hogy egyáltalán valahogyan hagyományban állunk, hanem annak: miként. Amit nem eredeti módon értelmezve sajátítunk el, és nem megfelelő nyelvi (képi) formában fejezünk ki, az csak felületesen a miénk... Az élet, amennyiben lemond az értelmezés eredetiségéről, vele együtt lemond arról a lehetőségről is, hogy önmagát gyökeresen birtokba vegye."- írta Martin Heidegger.