Van egy kísértésem. Aja…Ha csak egy lenne, de van jó néhány. Nem is tudom, melyikkel kezdjem?! 
Tudom, ez amolyan kiszólás, áttételes dolog. Ez a kísértés arról szól, írjam e meg azt, amit tulajdonképpen teljesen felesleges?! 

Amikor megtervezek festményt, talán egyszerűen tudattartalom az alap, magasabb energiatartalmú gondolati mintázat, ami átfordul képbe. Átfordulás tudattalan kreatívjában történik. Meditatív. 
Víziót előhívom és elrakom későbbre, többi terv közé, megvárva aktualizálódást. 

Aktualizáció szintén véletlenszerű választásnak tűnik, és amikor előkészülök, rendre az jön elő, minek erről bármit is mondani, írni. Minden benne van a látványban. Látvány ugyan egyértelműnek tűnik, de amikor elkezdek belegondolni, - mert talán jó címet szeretnék,- közelebb megyek fenoménekhez. Fenomének másik szintű erőtere sodorni kezd, megmutatja asszociatív eredeteket, paradoxonokat és többértelműséget. 

Zsidákovics Mihály, festő ismerősöm rám írt, hogy küldi most megjelent kötetét, festményeivel és életeseményeivel. 
Örülök, hiszen adott szintű festményekhez rendelődő gondolatokat fogom látni.

Válaszoltam neki, hogy én is teszek bejegyzéseket bogomba, és néha volt, van késztetésem (kísértés) olyan tárgyszerű naplóra, amilyenek időnként előkerülnek, és megmutatják, mennyire zavaros és indulati, visszataszító viszonyok, viszonyulások (is) jellemeztek művészekkel kapcsolatos kortárs élményeket. 
A destruktív élményeket hoztam elő, hogy azok nem mullnak, nem tűnnek el, de ahogyan telik az idő, egyre kevesebb pszichológiai munkát igényelnek, és egyre könnyebb hátrahagyni ezeket. Talán azért (is) jelennek meg , említett negatív írómányok olyan ritkán és nagy késésekkel, mert  szerzőket is bemocskolnák. 

Azért hoztam ezt elő, mert már állványon volt, -van- méteres vászon, amit igazi nagy seggfej emlékének akartam szentelni, de már képiség létrejöttének pillanatában láttam, az egész elcsúszott és nem igazán azt fejezi ki - mások számára biztos nem,- amit nekem jelent, vagy jelenteni kellene. 

Az első munkacím az volt: „A kurátor aktuális barátnője.” 
Annyi történt, utamba akadt, hideg és számító fazon art-iparból, aki ugyanúgy bánt barátnőivel, mint a festőkkel. 
Az első cím azért kellett (volna), mert ez a kép sokkal inkább kapcsolódik művészek és modelljeik szabados életfelfogásához, erről szőtt általánosított mítoszhoz, mint art-ipari háttér jellegzetes machinációihoz.