Az eddigi bevezető egy kép megfestésének történetéről, élményéről szól. Az absztrakt kép, elvonatkoztatott kép, és ahogyan kissé közel megyek a kifejezéshez, -"elvonatkoztatok" az elvonatkoztatásal kapcsolatban,- zavarok támadnak.

Kissé olyan ez mint  lételmélet filozófiai kibontásának kezdete. Van egy kifejezésünk, amit használunk, tudjuk is mire vonatkozik, de amikor belekérdezünk, hogy mit jelent, azonnal zavar támad.

Mi a "lét"?! Analógiák jönnek, körülírások, közelítgetések.

Tulajdonképpen a közelítgetések visznek legtovább, mivel lehetetlen kimerítő deffiniciót adni.

A metafizika mentsége és problémája, hogy amikor ránézünk egy szerteágazó jelenségre, azonnal és önkényesen lehatárolunk, egyszerüsítünk, lényeget emelünk ki, és nevet adunk.  

Amit nem tudunk kifejezni, arra ráteszünk egy nevet, a név alatt értjük a tárgy redukált képzetét, és azt mondjuk: Értjük! A  lényeg meg van!

A lényeg erőszakos kreáció, amire talán közmegeggyezés is van, és csak  művészek mennek túl  kifejezéseken, mennek a tárgyiastól dolog irányában, és keresik az anomáliákat, a megismerés más, eredeti formáit.

Amikor megterveztem az absztrakt képet, csak az érdekelt, eléggé látványos e, kifejező és intenzív, ahhoz, hogy egyszer megfessem.

Ez az absztrakt magába gyüjtötte  vízuális fejlődésem évtizedeit, és a mentális reprezentáció prezentálta valamivel kapcsolatban.

Hogy a valami miféle kérdéskör, élmény komplexitás azt csak utólag lehet kideríteni, és nem is biztos hogy ki kell?!

Ha nem vagyok tudatos művész, nem kell kideríteni!

Ha nincsenek mentális erőfeszítések a jelenségek képpéfordítására, a mentális reprezentáció, -a hosszútávú memoria,-  tágabb értelemben tudattalan egyszerűbb válaszokat, projekciókat fog küldeni.

Mi ezzel a gond?!

Gond, hogy a projekció mint dolog (és nem mint metafizikai tárgy) mindenkiben kiváltja a mintázatszerű élményt, ami teljesnek, egésznek hat.

A dolog képzete hordozza az előzetes tudást, differenciákat, asszociációs láncokat, mindenkinek annyit, amennyire képes.

Az alapélmény azonban teljesnek hat, és ha valaki a dolog igazságáról úgy beszél, amire nekünk kifejezéseink sincsenek, az vagy kihívás a fejlődésre, vagy gyanú, hogy hiábavaló vagy túlokoskodással van dolgunk.