Adott festő sokat néz befele, a festés meditatív, mégsem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a festmények szubjektívek... A világ felosztása objektív és szubjektív vonatkozásokra spekulatív, önkényes polarizációt hoz létre, metafizika.
Platón óta létezik anyag és szellem elkülönülés, és ez a modern ember gondolkodásába beleívódott. Ennek a "modern" metafizika-filozófiai gondolkodásnak számos következménye van.
A szubjektív ember lehető legnagyobb részt akar kihasítani magának a világból, minden tudása az anyag és környezet manipulálására irányul és erre a "hatalmi" kultúrára ma természetesként tekintünk.
Heidegger lételmélete a posztmodern korszak lényegét fejezi ki. Heidegger azt gondolja, lehet meghaladni a metafizikát, és akkor nincsen szakadás: Az ember a valóságban (világban) él és a valóság (világ) az emberben.
Posztmodern realitásként ismeri el a "piac" szatócs realitását, de nem szereti, gyanakodva tekint rá...
Hogy értsük miről van szó, Platón a vaskor irányába mutat, mivel már az anyag és szellem feszültségét írja le, Heidegger pedig ebből a feszültségből visszafelé mutat az aranykor mítoszára.
Amikor a "híd" mint kérdéskör megjelent, eszembe jutott Hamvas Béla.
"A Zend Aveszta azt írja, hogy az Ember az ország közepén kilenc hidat épített, hat nagyobbat és három kisebbet. Hogy a hidak hová vezetnek, arról ezen a helyen Zarathusztra nem beszél. A szent könyv egyéb részeiből azonban kiderül, hogy a kilenc hídból nyolc az aranykor végén leomlott, és csak egy maradt meg. Ennek az egynek neve Csinvat. Ezen a hídon járnak át a lelkek, akik a földről elköltöztek és a láthatatlanba visszatérnek. A Csinvat köti össze a látható és láthatatlan világot; az Eget és a Földet; az anyagi és a szellemi teremtést. Ver birodalmát az teszi aranykorrá, hogy a Földet és az Eget kilenc híd köti össze; az, hogy a létnek szabad és sokszoros lejárata van az életbe, és az életnek szabad és sokszoros feljárata van a létbe. Az életből a létbe kilencszeres átmenet van. A kilenc nem egyéb, mint a tízes számrendszer első kilenc száma, Egyiptom nagy Kilence. Az aranykor az az idő, amikor az élet a lét felé nyílt, amikor az angyalok lejártak a földre, és a szellem az anyagi világba kilencszeresen áramlott. E vázlatos kommentárhoz még csak egyetlen megjegyzést kell fűzni: az aranykor a béke, a szépség és a termékenység ideje, a földön megvalósult tényleges realitás. Amikor a szellemi és isteni erők az emberi sorsba, a közösség életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bőséggel áramlottak, mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték és teljessé tették. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal. Ez tette az életet létté; ez tette egésszé, teljessé, egységgé. Ez az aranykor jellege: a lét..."
Edvard Munch: A sikoly