Amikor a festő nyilatkozik valamelyik vásznáról, az soha nem esik egybe azzal, ami a vásznon megnyilatkozik, és kettő között fénylő tisztás, nézd te is a ragyogást...
Szürreális!
Antonin Artaud kegyelmi állapota, amikor végtagjai ecsetekkel felszúrva, feltűzve lét pillanatára és a lét egymást felülíró kereszt-pillanataira, így fogja munkára színdémonait a festő, de ezt egy köznyelvi nyomdász, nem fogja kiszedni...
Szöveg festékevő ráhányás szövetre, rákacsint vakkeret, nem kell ahhoz látnia, hogy érezze, amint maradék pigment lecsorran...
Nincsen színorgia, csak némi vörös serceg, belekúszik - jelentés rögzíthetetlen,- talán egy negyed fordulatnyi kéj, de kierőszakolt, nem vele sodródó.
Képi mámor ecsetdinamikája, ebbe még belefájdul maistró keze, miközben megfesti őt, miközben a híd nem híd, nem fonal, nem csatorna...
Központi motívum tagadása, nem lesz átvezetés, és szoborarany lesz mi beborít.
