Vörös! Vonzanak a vörös hajú lányok, de nem mind, lány ismerősöm a szakállas pasasokra utazott, és ezt a vonzalmat nem értettem, mert szakált pszichopaták is viselhetnek, szánalmas vén faszok, még én is (!), magam is növeszthettem volna szakált, növesztettem is volna, ha van az a kattanás, az a nem tudom mi az, de megőrjít, láthatatlan csápokkal nyúl felém, körül fon és már mozdulni sem tudok, és nem is akarok..., hát ez nem volt, lány ismerősöm nem azt a feromont termelte, nem tudom mi a mechanizmus, talán vannak feromon variánsok, mint az antibiotikumoknál, az egyes, kettes nem hatásos, immunis vagyok, vicces is volt látni, amikor rátalált élete szerelmére, pedig tükörbe kellett volna néznem, volt szőke periodusom, a vörös viszonylagosan késői szerzemény, és mint említettem, nem is abszolút, egyetlen típus változaton belül van mély és magas, megőrjít és taszít, a mintázat sem olyan nagyon erős, hogy feltétel nélküli legyen, Szondi Lipótig nem kell elmennem, a családi fényképeken visszamenőlegesen elő nem fordul rozsdás szín, marad a kulturális kondíció, gyanakodhatok magazinokra, filmekre és plakátokra, mert ha nem öröklött, akkor felvett, ha nem tudatos akkor öntudatlanul felszedett kondíció, maradjunk ennyiben, napkitörés-okádék, vulkánhányás-sörény, a vörös és a sárga egymásba csavarodik, mint szeretkezés, mint harc, mint mindkettő egyszerre.
Nem tudom felidézni az első ecsetvonást: ZUHANÁS.
Zuhanás köztes térbe, meditatív szürkületi zónába, festék rácsorog vászonra és már fut is, a hajszálak magukat festik, én tartom az ecsetet, én mozgatom, az "én történek"-kel próbálok lépést tartani, balról jobbra(?) jobbról balra (?) MINDEGY – a haj nem ismer irányt, árad, folyamtorkolat-szertelenség, lávacsurogtatás, minden szál külön élőlény, külön akarat, a nem én vagyok énvagyokság...
A festés -saját tapasztalat alapján,- nem egyetlen paradoxon, nem mintha képalkotás közben keresném az ellentmondásokat, hanem dinamikai vonalak, vonások között elő-elő bukkanó kérdésesség, igazság szerint előbb volt meg a kukorica, több vázlat is létezik, amit ehhez a témához rendeltem, talán a vörös hajú lányon túl a fiatalabb lányok kukoricázását is megfestem valamikor, egyszer, nem tudom mikor, talán soha, ez a fontolás nagyon mögöttesen kisért, mint nő típusa, tipikus nyálcsorgatása, hogy a végső manifesztum, nem is olyan nagyon eredeti, sőt határozottan mém-szerű, vegyük ezt már mindjárt, azonnal derengő előzetes tudásnak, és ha már itt tartunk, sokan festenek giccseket, kontextus kérdése, hogy akkor most egyszerűen csak a művészet eszközeit használom fel, az eladhatóság miatt eltúlzok valamit (?), felmerülhetett, ha fel is merült szerencsére előbb volt a "delikát" és csak utána az idealisztikus vörös, ami nem idegen a metafizikai ábrázolástól, önmagamnak szánható magyarázat, a szexuális felhangú kukorica cső, eléggé köznapi, egyaránt alkalmas megtörni a mémet, aminek átellenében ott lenne a metafizikus, az ilyen vagy olyan idealizáció.
Az álomnyelv, a tudattalan nyelve, ennek a képi nyelvnek ismerete tudatosan építkező festő számára fontos, ami nem a képek tudatos felépítését jelenti, -az mindig ösztönös,- hanem az utólagos megértés, lineáris bejáráshoz elengedhetetlen, az értelmi erőfeszítéshez, amin keresztül megoldások átkerülnek hosszútávú memóriába, finomodik a mentális reprezentáció... , sárga csíkok a vörösben, villámok a tűzviharban, a hajszín felszólít: Ide nézz, Ide nézz, szenvedélyes vagyok, tűz vagyok! A vörös kihívó, felkavaró, változást közvetít, nem úgy mint a barna, a barna megtartó, meleg. A barna meghív, befogad, a vörös foglyul ejt...
Narancs szín... Kadmium? Nem lesz elég! Kadmium és vérskarlát?! Kadmium, vérskarlát, kevéske pokol, szín amelyik természetben nem is létezik... Mindezen túl hajszálak íve, hossza, tincsek esése, a frizura, amely indirekt megmutatja egy női "sámson" erejét:
