Rékai Zsolt: A különös

Kezdetben nem igen voltak általános, a művészeti hovatartozással kapcsolatos kérdéseim.  Hagyományos és újabb, digitális festészeti eljárások mellett próbálkoztam a mesterséges intelligencia képgenerálási platformjaival, és lefoglalt a promtolás lehetőségeinek megismerése. Örültem amikor egy-egy nyelvi véletlen extra képi megoldásra vezetett. Ezekről a véletlenekről jegyzeteket írtam, és tudatosan alkalmazva sikerült némi vizuális eltérést produkálni a nagy és populáris képáradathoz képest. 

Mivel csak ritkán értem el eredetinek ható eredményt, és ami kiugrónak tűnt azt is meg kellett dolgoznom hagyományos digitális és festészeti technikákkal, nem igen foglalkoztatott, mi az AI-art, és ha van is olyan, az milyen?! 

Változást a Microsoft: Copilot - Dalle 3 platformja hozott, -bár még mindig meg keltet dolgozni a kiemelt képeket, - egyre gyakrabban volt mit kiemelni.

Mivel a képeket nem egyszerűen kinyomtattam, hanem nagyon pontosan meg is festettem, a galériák befogadták, némi fenntartással ugyan, de engedtek az "új idők új dalainak."

Néha itt-ott láttam forgalomban lévő AI-műveket, de mindenféle megfontolás nélkül tudomásul vettem, teljesen mások, mint amit én csinálok. 

Amikor a Microsoft más intelligenciát kezdett alkalmazni a Dalle 3 helyett,  az egész addigi képalkotási metódusom összeomlott. 

Hiába mentem más platformokra, az ottani Dalle 3 programok katasztrófálisan populáris eredményeket hoztak, és ekkor kérdeztem rá a Copilotnál, mi ennek az oka?!

Kiderült a Microsoft olyan kreatív szűrőket alkalmazott, amelyek figyelték a képalkotási döntéseimet és a korábbi preferenciák alkotó módon képeztek hozzájárulást az új képeknél.

Ez egyszeri történeti lehetőség volt, a Microsoft olyan képgenerálási módszerre állt át, ami egyszerűbb és a tömeges felhasználásnak kedvezőbb.

Ezen a ponton már érdekes volt, van e olyan, hogy kifejezett AI művészet, és ha van, milyen technikákat alkalmaznak. Nagyon gyorsan differenciálódott a kép, nekem nem egyszerűen technika kellett, hanem olyan, ami  a meglévő vizuális szemléletemmel kompatibilis.

Amikor  mesterséges intelligenciáról és a művészetről beszélünk, a közbeszéd gyakran sarkos ellentétben mozog: egyesek szerint az AI elsorvasztja a "valódi" alkotást, mások szerint a prompt-mérnökök egyszerűen leváltják a festőket. E két véglet között azonban létezik egy izgalmas, gyorsan bővülő terület: olyan alkotóké, akik tudatosan a hagyományos festészet talaján állnak, és a mesterséges intelligenciát nem helyettesítőként, hanem a klasszikus műfajok — portré, akt, csendélet, tájkép — megújításának eszközeként használják.

Sok AI művészt néztem meg, azonban mivel itt  saját tanulságaimról van szó, - nem pedig a műfaj átfogó kutatásáról, - ezért csak néhány szemléltető példát mutatok.

Megelőlegezem, ez az áttekintés ahhoz kellett, hogy megértsem: Nem tartozom az "AI művészek" közé!! Nem AI-művész, hanem mesterséges intelligenciát használó művész vagyok!

Két különálló műfajról van szó!


Robbie Barrat — A klasszikus akt és a gépi "félreértés" feszültsége

Robbie Barrat (sz. 1999, Dublin / Nyugat-Virginia) alig volt húszéves, amikor a klasszikus aktfestészet és a gépi tanulás találkozásával világszerte ismertté vált. Barrat GAN-modelljeit klasszikus európai portré- és aktfestményeken tanította — először tájképeken, majd haladva a klasszikus portré és az akt felé .

Az AI-generated Nudes sorozat a klasszikus aktfestészeti hagyományt értelmezi újra — de ami igazán izgalmassá teszi, az éppen a gép "félreértése". A GAN által generált aktokon a testek gyakran eltorzulnak, szétmosódnak, fragmentálódnak; a gépi interpretáció nyers és esetlen, mégis éppen ez a tökéletlenség teszi művészettörténeti kommentárrá .

Barrat 2019-ben Ronan Barrot francia festővel is együttműködött: koponyák végtelen variációit hozták létre, ahol a hagyományos festői gesztus és a gépi generálás közös térben találkozott . Barrat a hagyományos festészetet nem nosztalgikus idézetként, hanem élő, meghaladható és újragondolható kiindulópontként kezeli — pontosan ezért olyan fontos alakja a figuratív AI-művészetnek.

Helena Sarin — A kézműves AI és a csendélet intimitása

Helena Sarin az egyik legizgalmasabb ellenpélda azokra a kritikákra, amelyek szerint az AI-művészet személytelen, lélektelen tömegtermék. Sarin vizuális művészként és szoftvermérnökként a Bell Labs-től indult, majd az analóg képzőművészet — akvarell, pasztell, tusrajz — felől érkezett a GAN-ok világába .

Sarin a "kézműves AI" (artisanal AI) művelője: nem hatalmas, internetről összeszedett adathalmazokkal dolgozik, hanem saját kezűleg készített rajzokból, metszetekből, fotókból épít kis, személyes adatseteket, és ezeken tanítja GAN-jait. Az eredmény: olyan csendéletek, portrék és enteriőrök, amelyek felismerhető emberi kézjegyet viselnek — limitált színpaletta, lapos kompozíció, artisztikus finomság .

Sarin nem engedi, hogy a gép átvegye az irányítást; az ő munkáiban a festői autoritás mindig jelen van. Stúdiója, a Neural Bricolage Studio, az AI-asszisztált művészet demisztifikálását tűzte ki célul. Abban a világban, ahol az AI-generált képek egyre inkább elárasztják a vizuális teret, Sarin munkái éppen a látható emberi szerzőséget és a tökéletlenség szépségét hangsúlyozzák — és ezzel közvetlen párbeszédbe lépnek a csendélet és a hétköznapi enteriőr klasszikus festészeti hagyományaival.