Nézem az amerikai art magazint. Az az igazság, hogy rendszeresen megnézek külföldi art oldalakat, hogy tudjam, mi történik a világban, mi felé megy a világ.

Laura Stevens férfi aktokat fényképez, meglehetősen nagy számban, és igyekszik kideríteni, mit vált ki vizualitásában  férfi test látványa.

Azt írja, a mi kultúránkban férfiakat álltalában férfiak jelenítenek meg, és ez rá nyomja bélyegét végeredményre, mivel álltalános társadalmi elvárás az erő, keménység …

Ez egy olyan tudati korlát, ami nem számol a női szem esztétikai beállítódásával, és azzal, hogy -mondjuk, - fekvő férfi test lehet gyenge, gyengéd, esetleg összetört, kiszolgáltatott…

Laura arról ír, hogy fotózás közben figyeli önmagát és érzelmi feltárást végez. 

Tudom, hogy nagyon nehéz megragadni a különös, pillanatnyi élmény érzelmi, értelmi differenciáit. Az a tapasztalatom, néha nagyon tehetséges művészek is tiltakoznak  nyelvi kibontás ellen, mert érzik, hogy a metafizikai kultúra komplexet redukáló, nyelvi eltárgyiasítása hatalmi, alárendelő, ugyanakkor végtelenül elégtelen gesztus, és fejlett ontológiai megközelítéseket nem könnyű prezentálni.

Marad mű, ez esetben a fénykép…

Maradna, ha nő lennék, így azonban nem kockáztatom meg Laura expozíciójának nyilvános hermeneutika leírását.  Marad szűk sejteni vélem; milyen is lehet intim női pillantás, vagy pedig abban lenni….