Bruegel festménye egy évszakokat ábrázoló sorozat része. Nem ismerjük  képek eredeti  címét, - mint az  tanulmányokból kiderült.  Álltalunk tárgyalt festményhez több megnevezést is társítanak: Január, Hazatérő vadászok, Téli táj.

 

A  „Vadászok a hóban” véleményem szerint talán a leginkább kifejező vállasztás, hiszen egyik részről evidencia, szinte hallani, ahogyan ropog a hó, másik részről pedig -analóg értelmezésben- „megfagyott érzések” remek daseinanalizis-es képzetfelvillanás.

Festőként soha nem hagyom figyelmen kívül, hogy festmény több mint fényképszerű leképezése a világ megjelenésének, szituációinak.  Művész munka közben befele figyel, igy  képben ösztönök, érzelmek, tapasztalatok is lecsapódnak. 

Akaratlanul is közvetítődik emberi értékrend, világkép.

Az emberi igazság nem feltétlenül logikus metafizikus redukció, deffinició, hanem annál több, élőbb.

 Festmény nem intellektuálisan győz meg, hanem abban a festő teljes lényével tanúskodik  valóság tapasztalatáról.

Ez Bruegel esetében fokozottan így van!

Bruegel alkotása szürrealista, mágikus. 

Minden elem minden elemmel összefügg, semmi nem véletlen és felesleges. Az elemek analógiás jelentése is nagyon fontos, -amennyiben valaki követte az eszmefuttatást, olvashatta az asszociatív kontextusba helyezés előmunkálatait.

Újra fontos elemet fogunk megbeszélni, a fogadót és a fogadó félig leszakadt cégérét.