2023. 08. 25.
A tudatosság bejáratra hova kijárat 3
Absztrakt kép festéséhez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tudatosság bejáratra hova kijárat 3

Az "absztrakció" másik gyenge vagy érintőleges csomópontja dr Hegyi Csaba előadása volt, -nem egészen egy évtízeddel ezelött,- amit az "Egyetemesség a festőiségben" címmel tartott.

Az előadás ma is fellelhető a You Tube-n, és újra megnézve (hallgatva) az ragadott meg, hogy a konzervatizmus, az egyetemes gondolkodásmód és geometria mennyire egy-körön belülre koncentrált a kultúránkban.

Bizonyos ideig bejárkáltam főiskolai kiállítás-megnyitókra, és Hegyi Csaba azóta is adósom egy sörözéssel, -amit vélhetően már nem fogok tudni behajtani,- akkoriban pedig  mindig közbejött valami.

A probléma -ha nem is élesen,- azóta is foglalkoztat, és itt valóban lezárhatatlan gondolati dinamikákról van szó, és ezek a dinamikák Brougelt is foglalkoztatták, erre éleztem ki "Gyermekjátékok" című festmény értelmezését. (korábbi bejegyzések.)

Az "egy" egyetemes illesztése Arisztotelész logikai rendszerét szemlélve meglehetős paradoxon. Azért paradoxon, mivel alul az egyedi lét különleges mivolta, felül pedig az álltalános, végső soron az univerzális. Az ember igaz vagy hamis kijelentéseket ezen a toligrendszeren belül tehet, mivel ami lefele, vagy felfele át akarja lépni a kereteket, az mindenkor spekulációkba torkollik.

Az a tény, hogy egy dolognak legalább két pólusa van, az élet rengeteg területén megmutatkozik, mégis nagyon gyakori, hogy az egyik oldal kizárólagosságra törekszik, és ereőszakkal magához szeretné hajlítani a másik nézőpontot...

Amikor eldöntöttem, hogy festeni szeretnék absztrakt képeket, pillanatnyilag egyet, (vagy kettőt?!) a fenti megközelítések úgy jelentek meg, -ha egyáltalán megjelentek, és nem csupán előzetesek utólagos generálása, - hogy nem ohajtok megjelenni (egy) másik festészeti térfélen, csatlakozni fényhez vagy sötétséghez, hogy van amiben konzervatív vagyok és van amiben liberális, és istent nem a körön belül, a körben keresem, hanem létben...

Sőt festés és létintenzítás el sem válik, nincsen szükség "nagy egysítésre", csupán az "absztrakt" képzetének dinamikai vizsgálatára...

Mintázat elöbb volt meg, mint az összes nézőpont, vagy kérdéskör, és így a válasz megelőz minden részleges kérdést....


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés