Idéztem már Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton című könyvéből. A könyvet bevallom, meglehetősen lassan olvasom.
Amit most kiemelnék, az a rész:
"érdekel, hogyan érjük el, hogy felsőbbrendünek érezzük magunkat egy másik embernél, egy másik embercsoportnál. Megtörténik ez mindenhol és mindig. Nevezzük bárminek, azt hiszem, lényünk legalantasabb része ez a vágy, hogy találjunk valakit, akit lenézhetünk."
Elizabeth igazsága annyira alap, hogy szinte evidens.
1977-ben megjelent Carl Sagan: Az éden sárkányai című könyve, és emlékeim szerint abban írja le, hogy az emberi agy úgy fejlődött, hogy az evuluciós rétegek egymásra rakódtak. A kétéltű hal agyára újabb réteg került, a "hüllő agy". Ez az agyi rész felelős, a hirearchizációs ösztönök meglétéért.
Van egy majomfajta, ahol domináns hím, jelképesen meghágja a csoport hímjeit is, hogy kifejezze úralmi helyzetét, a hímek nőstényekéhez hasonló alávetettségét.
Azthiszem, a "hüllőagy" emberi, társadalmi kontrollja (?!) egyszerre genetikai és kultúrális készség.
Csoportalkotás szükségszerű és lehetetlen rátermett vezetők nélkül, de a rátermettség helyén gyakran számító és manipulatív agresszió áll.
Az ösztönök kontrollja társadalmi kondiciók, bevésések, meg kulturáltság, kultusz kérdése (is).
Politologián tanultam, hogy modernizmus kezedete valahol ott húzódott, amikor középkorban a gazdag itáliai kereskedők tőkéjüket manifakturák létrehozásába fektették, a mégnagyobb haszon reményében.
A manifakturákba terelt földművesek ösztönéletét vissza kelett fogni, -azt már nem lehetett mint kint a természetben,- amihez vallás nagy segítséget nyujtott.
Gazdagok erkölcseire ma sem azok a szabályok érvényesek, mint mondjuk az alkalmazottakéra. (Különös paradoxon!)
És a "hüllőagy" racionalizál.
Retorikailag úgy aláz meg, -rendel alá,- hogy fel sem tűnik, ambivalens testbeszédet alkalmaz, megfigyeli gyengéidet, kiszolgáltatott helyzetbe terel, megvárakoztat, amit nálad megtoról azt önmagának természetesnek veszi, különbejáratú szabályokat teremt számodra, elvárásokat súlykol, érzrlmet követel, miközben racionális marad, úgy racionális, hogy stratégiája van, azonnal kihasználja a bizonytalanságod... Mindez végtelenségig folytatható....
És nem csak a hímek!
Nőstények marketingkosztümje is relyt valamit, amit neked tarogat, csak fordíts hátat egy pillanatra....