A mesterséges értelem felfedezése, olyan (olyasmi) kaland lehet, mint korábban expedíciókon részt venni, új földrészeket, bennszülött világokat felfedezni, és sietve hozzáteszem, tévedni velük kapcsolatban.

A tévedések felfedezése többnyire időben kitolódott, de találkozni az újdonsággal és azt szinte azonnal, metafizikai értelemben alárendelni, az tapasztalati élménnyel egyidőben történt.

Jól emlékszem, talán éppen posztmodern olvasmányaim elején került kezembe  könyv, ahol valaki heteket töltött amerikai néprajzi múzeum felfedezésével, és leírta, hogy  antropológusok terep munkák közben készített fényképein (elvileg dokumentumok) azt a nézetet támasztották alá, hogy az indiánok belátható időn belül ki fognak pusztulni. A fényképeken céltalanul ődöngő, üres tekintetű bennszülötteket lehetett látni, amiből kulturális kódokat keveset lehetett kiolvasni, azt azonban igen, hogy indiánok napjai meg vannak számlálva.

A természeti népeknél -úgy gondolták, - európai értelemben,- nincs is történelem.

 

Posztmodern hozadék, hogy nagy narrációk helyén, korlátozott elbeszélések állnak, és  posztmodern gyanakvás lényege, hogy saját kijelentéseim valóságtartalmát időben, eleve korlátozottnak tekintem.

A mesterséges értelemtől való félelem orwell-i eredetű. Ez a wudu számos ismert történeti intézmény szellemi keretének kikényszerítéséből eredeztethető, amikor  generális szabály átlépi  kis közösségek vagy  személy önrendelkezésének jogi kereteit.  

Éppen ma olvastam , hogy belátható időn belül meg fog történni, az emberi és mesterséges értelem összeolvadása, és ami  létrejön, az mindkettő és egyik sem, valami hibrid beláthatatlan potenciálokkal.