2024. 09. 04.
Mesterséges értelem 11
Az élet egésze csak absztrakt módon ragadható meg.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mesterséges értelem 11

 

Nem tudom, hogyan van ez?!

 Egyik pillanatban bonyolultnak tűnik, és mivel nem szoktam ilyesmi elől elfutni, a másik pillanatban elkezdem kibontani a gubancot. Nem vagyok az a húszárvágásos fickó, akiknek Nagy Sándor lehetne a példakép, és durr bele, már meg is vannak a kötélvégek, hanem inkább az a molyólos fajta, aki addig rakosgatja a színes gombolyag fellazult íveit, ameddig elfelejti, milyen szövegszövet felé indult, és a Möbius szalagon is talál elágazást.

Rékai Zsolt: AI-val komponált kép

 

Keserű Ilona festőnő, aki egyre jobban ismerté válik a nemzetközi piacon, egyszer ókori temető sirkővén látott egy ábrát. A halott stilizált fekvő alakja felett lebegett egy gubanc. Ilona rájött, hogy ez az absztrakció az élet kívül nézete, és a szalag ívei és átkeresztezései,  az életút átkeresztező visszatérései, amit felfoghatunk emelkedő spirális körkörösségnek, de ha kevésbé vagyunk optimisták, és a halott jelenlétét sem felejtjük el, marad az eredeti utalás.

Ilona aztán életművet épített erre a látványra, nagyon sok festménye ez a kívülnézeti színes kavargás, ami az eredeti egyszerű absztrakció életbe tágítása. 

Ezen sokat gondolkoztam, lehet e a kívülnézet helyett belülnézet, ami nem folytonosan az egész életművel számol, csak a jelenlét potenciáljaival, annyival, amennyit  múltból kézben lehet tartani, és a jövőbe kihelyezett célokkal, amelyekhez el lehet futni, megnézni, mennyivel vannak jobb állapotban a befektetett energiáktól, vagy egyszerűen fel kell adni, mert ezek a visszatérések pusztán energialefolyók.

Ilyen szálelnyelődés, -ha most azt képzelem, -személyes használatra megtaláltam Nietzsche „örök visszatérés” ki nem fejtett tanításának kulcsát, mert sejthető, az a halhatatlanság átemelhetetlen, filozófiába emelhetetlen rámutatottsága,  mi pedig ha nem is a dolog átellenénél, a köztesénél tartunk.

Hogyan ábrázolnád, hogy színes gubancok vesznek körül, de nem kívülről, hanem belülről látom, mint egy szoba ami körülvesz!?

Gyorsan megnéztem Keserű Ilona életművét, már amennyit az internet megmutat belőle, és bár fogadást mernék kötni rá, hogy felmerült benne  nézőpont probléma, és van is ilyen utalás, az csak kifejtés nélküli rámutatás, néhány kényszínű forduló ismerőssége.

Azért tettem kísérletet mesterséges intelligenciával, és megkértem belülről láttatásra, de csak a paradoxont támasztotta alá, a képzetes és kifejtetlen érzést, ami van, azt nem lehet belsődleges, csak külsődleges módon kifejezni....

                                          Rékai Zsolt: AI-val komponált kép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés