Ez a "Khóra motoros" festmény önmeghaladásnak lett szánva. Ha meggondolom, ez a tény önmagában is egy, a tudattalan felé szánt üzenet. Körülbelül azt üzenem a kreatív énnek, hogy ugrást, sebességet szeretnék. Vaskarikából vaskarika.
A kreatív én gyűjt, aztán szállít valamit...
Tulajdonképpen ez így egy szkizoid felfogás. Nem kevésbé az, mint a szürrealizmus közelről.
Ráadásul mindez meg is fordítható. Az önmeghaladás szimbóluma a nagy motorozás, megragadott.
Megragadott és felültetett.
Mindenesetre kép lassan meg van.
Mindenesetre tapasztalatokat szereztem a "nedvesbe festés" technikájáról.
Jól emlékszem, amikor annak előtte, valóban álmodtam is motorozást, a nappali tudatállapotom is fel volt spannolva. Azt képzeltem, nagy és alapvető változások előtt áll az életem.
Most is akarnám képzelni, festem a szimbolikát, történik is valami, de több síkon történik, és így gőzöm sincsen mi végkimenetel.
Miközben a jövőpotenciálok növekedni tűnnek, szívnak elemi erővel, szálakkal kötöznek a még jelen nem lévőhöz, átgörgetnek visszafogódás kvarckristályain.
Nedvesbe festés, az első képi differenciákat nagy-felületen lazúrozva elfinomította. Mint egy légréteg atmoszférája, mindent egybekapcsolt.
Az egységesülés mégis úgy térszerű, ha fő motívumokat néhány helyen kiemelem, és így valamennyire megjelenik közel, távol vizuális élménye.
Viszont az egyes rétegek szikkadása közötti időben meg tudtam festeni még egy képet.