2023. 03. 12.
Rálátás a festményre
Bruegel: Vadászok a hóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rálátás a festményre

 

Nem  cím által javasolt vadászokkal kezdtük  kép megértését, hanem  végpont volt számomra érdekes.  

Hollók, vagy varjak, akik a halál, a megfagyott természet vonalára erősítenek. Az egyetlen madár amelyik repül, -vagy is szellemi térben mozog,- a rálátás madara. Bizonyos értelemben azt mondhatnám, Bruegel látásmódja, aki a megfestés befejezésekor kis részleteiben és egyben is látta, mi az amit világlátása és tapasztalatai alapján a télhez tudott rendelni.

Valamelyik művészettörténész az egyetlen repülő madárba sast látott. Bizonyos értelemben hajlanék a lehetőségre, hiszen  sas, -mint azt már kifejtettük, - a levegő csúcsragadozója,  monda szerint az egyetlen lény amelyik szembe tud repülni, bele tud nézni a napba.

Részlet

Azt mondtuk  Nap azért is univerzalitás, teljeség, isten szimbólum, mivel nem elnyeli a fényt, hanem kibocsájtja. Ezt Bruegel a Gyermekjátékok -című képében alaposan -vizuálisan,-kifejti. Olyan zseniálisan, hogy a tudást integráltam, és ezen a képen is, a jégen -lefagyott érzelmeken- játszó emberek sötét korongjait sem tudom másként értelmezni, mint az egzisztencionális játszmákat folytató, köznapi emberek dologprojekcióit.

Bruegel nem ítélkezik, csak kívülállóként áll  dolgok közepében. Nyilvánvalóan tudja, az egzisztencionális szint, - rendelődjön önös játszmákhoz, lepel-kultuszokhoz, nem kikerülhető. A tömeglény ontológiai értelemben Heidegger szerint „akárki”, aki mindent úgy tesz mint mindenki más, ha teheti ragadozó, ha nem, akkor gyáva, és lehetőség szerint mások energiáit gyüjti be és éli fel. A tömeg komfortista!

 

Bruegel azt is tudja, ha az egyszerű embereket nézi, közel megy hozzájuk, akkor més is látszik, azoknak vannak barátaik, gyermekeik, szocializálnak,  hasznos tevékenységet (is) folytatnak… stb

A vadászokat szemmel láthatóan nem érdekli a fogadó, a falú, a faluban folyó játékok…

Megint csak olvastam olyan művészettörténeti következtetést, hogy azért kerülik el a falút, mivel a vadászat sikertelen volt, -mindössze egy rókát ejtettek el,- nem volt szerencséjük és nem látták el szakmájuk szerinti feladatot…

Én ezt teljeséggel másként gondolom!

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés