„Orbán Viktor édesanyja a fiát „Vikikémnek” becézi, ő meg „drága anyukámnak” szólítja.” - derült ki egy anyák napi hírből.


"Meghalt Frank Stella amerikai festő- és szobrászművész, aki az 1950-es évektől kezdve folyamatosan felszínen tudott maradni, és meg tudott újulni, a háború utáni absztrakt mozgalom vezéregyénisége volt. A nem konvencionális geometriájú vásznakkal próbálta elmosni a határt a festészet és a szobrászat között, halálát limfóma okozta. 87 éves volt."

A napi bejegyzést felvezető hírek kiválasztása ösztönös, azonban mélyebb értelemben nyilvánvalóan nem véletlen. Frank Stella esetében kiderült, mennyire félművelt vagyok, mert az amerikai művészeti kánont nem ismerem, -védekezés keppen, Amerikákat sem túlzottan foglalkoztatja, mi történik, és ki kicsoda az óhazában!

Természetesen ránéztem Stella műveire!

Művészként nagyon elfogadó vagyok. Nyitottságam ellenére, semmiféle orgazmusom nem támadt, -ritka kivételektől eltekintve,- nem is vártam mást.

Kapom az „Art in America „ hír leveleit.

Unokahúgom egyszer megvilágította, New York művészeti negyedében annyi a kortárs galéria, hogy havonkénti bemutatókhoz talán Európa összes profi művésze nem lenne elég.

 

Art-ipar nyilvánvalóan gazdasági és kulturális kérdés.

Sejtem, ez törésvonal okának meglehetősen felületes magyarázata.

Érdekelne is , ha kellene, hogy érdekeljen. Szerencsére nem tanítok sehol, és  művészeti egyetemen sincsen külkapcsolatoknak tanszéke.
 
Viszont, hogy mennyire hat rám digitális populizmus, arra példa, hogy ma sem végeztem túl sok érdemi munkát?!

Aktuálisan elkészült festményem befotózásán túl, a tegnapi hírekkel kapcsolatban megnyitott AI oldalra visszatértem. Visszamentem és elhasználtam  napi bónuszaimat.
 

 Ismét megmutatom az eredményt.

Vizuális korlátoltságuk ellenére, talán másik oldalon, másik szemszögből képesek látásmódot tágítani.

Ez volt eredetileg is feltevés…