Az akvárium
Bruegel:Gyermekjátékok
Alul középen, Bruegel két karikát hajtó embert ábrázol. Ezeknek a vertikális, külső univerzalitás (teljeség) dinamikáknak egyik esetben a szűkös ruha (világ felé mutatott énkép,) másik esetben pedig k…
Részleges teljeségek 2
Bruegel:gyermekjátékok
Rékai Zsolt Khóra motoros   (Magántulajdonban) Ezek a felülíródások, ahogyan az egész folyton felülírja a részeket, miközben az egész is felülíródik. Pár éve festettem egy száguldó nagymotort…
Részleges teljeségek
  Azt értettem, hogy a szembe lévő ház belső tereibe azért nem lehet belátni, mert lévén a „tudattalan,” más intelligencia, viszont a felületére vetített szimbólumok, a kereszt alakú ablak áthidalá…
Műalkotás univerzalítása
  Bruegel:Gyermek játékok   Bruegel festménye rendkívül összetett, úgyanakkor remekül kiegyensúlyozott. Amikor közel megyünk  vizsgált dologhoz, előbb elkezdenek lazulni  definíciós egyér…
Egzisztencionális játékok
  Körkörösen haladunk. Időnként vissza kell térni egy-egy motívumhoz, mivel idő és bejárás, meggondolás kell az összefüggések felismeréséhez. Azt is tehettem volna, hogy a bejegyzések helyet…
Tűz arché
Bruegel:gyermekjátékok
  Bruegel: Gyermekjátékok (részlet)   Az arché mint világképző őselem alkalmas a mikró és makrokozmosz magyarázatára, abban az értelemben, hogy elsődleges differenciákat magyaráz, egymásr…
Szellemi égbetörekvés és újjászületés
A kozmológia kérdéseivel, már a görög milétoszi iskola is foglalkozott. A görögök bizonyos keretek között megengedték a szabad gondolkodást (spekulációt), és egy feltett kérdésre -fő vesztés terhe mel…
Égbe törekvő motívumok
Festmény útvonalait bejárva (már) előzetesen észrevettem összefüggéseket, amivel Irina Diana Calu egyáltalán nem foglalkozott. Calu tudati szűrője az volt, hogy a gyerekek játéka előkészület  felnőt k…
A természet legyűrése?!
Víz mágia?! A természetből kiszakadva az emberi identitás az „Én” vagy „egó” jelenléttudata. A metafizikai gondolkodás többé nem az ember és természet egységét hirdeti, hanem a szellem felsőbbséget…
Természeten túl?...
  Bruegel: Gyermekjátékok       A festmény belső útvonalait követve, az ember útját követjük,  saját jelenlétünket, amit rávetítünk  kép szereplőire, és bár sok játékot nem tudunk m…
Dinamikai kulcs
Festmény bal oldalát domináló házat a képkeret félbe vágta.   Félbevágást ellensúlyozza, az alsó elhúzott fal, ami olyan akár egy tolóajtó, meglehet ennek ellentmondana az ablak. Az ablakon át vakl…
11   12   13   14   15   16   17   18   19 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés