Ejtsünk szót, cégtábláról, ami majdnem leesik, és ugye (csupán) úgy van a képben, mint egy cégtábla, mint a fogadó neve, és bár fogadó neve a vadászok védőszentje, ez nem jelenti azt, ha beülnek inn…
Tóth László fotói Böszörményi István szobrászművészt régről ismerem. Sokévvel ezelött amikor kinyitott a pécsi Nick Galéria, már az első kiállításon közössen vettünk részt. Még nem találkoztunk…
S. Nagy Katalin kép-elemzésének a végén, kizárja azt, hogy „A vadászok a hóban” festmény értelmezési tartományában benne lenne az érzékfeletti, a vallásos élmény, allegorikus vagy mitológiai…
Igen fontos képrészlethez értünk, amit nagyítás nélkül soha észre nem vettem volna. Nem veszem észre, ha csak nem jutok el valahogyan a bécsi Kunsthistorisches Múzeumba, ahol is Buegelnek szente…
Bruegel festménye egy évszakokat ábrázoló sorozat része. Nem ismerjük képek eredeti címét, - mint az tanulmányokból kiderült. Álltalunk tárgyalt festményhez több megnevezést is társítanak: Január,…
Bruegel: Vadászok a hóban Most már közelítünk kép másik oldalához, az elejéhez, ahol mindenki más kezdte művészettörténeti gondolatmenetét. Vadászok, pontosabban a három vadá…
Madarakon túl ott a hegy, amiről művészettörténészek azt írtak, nem jellemző Németalföldre. Rendben van. Ezen túl ment az a szakértő, aki utalt arra, hogy Bruegel kétszer is átkelt az Alpokon, és…
Nem cím által javasolt vadászokkal kezdtük kép megértését, hanem végpont volt számomra érdekes. Hollók, vagy varjak, akik a halál, a megfagyott természet vonalára erősítenek. Az egyetlen …
Brougel:Vadászok a hóban Karel Balcar varjús képe nem véletlenül jutott eszembe. Ez már festménybe való belépés közvetlen kulcsa, az egyik kulcs vagy belépési pont. Mindenki annyi belépési pon…
Bruegel: Vadászok a hóban (1565) A kissé hosszas felvezetés nem véletlen, véletlen… Amikor ránézek Bruegel: Vadászok a hóban -című festményére, akaratomtól függetlenül, (észrevétl…
Karel Balcar festménye Három tanulmányt olvastam el összesen Pieter Bruegel: Vadászok a hóban festményével kapcsolatban. Kettőt a DalyArt Magazinban. Ezek voltak a figyelemfelke…